A félős gyerekekről

Az óvodai csoportokban egyre több szorongó, félős gyerekről tesznek említést az óvónők.

Ők azok, akik feltűnően nehezen illeszkednek be a csoportjukba, a szülőktől nehezen válnak el, feladathelyzetekben nem szívesen  vesznek részt, a csoportban egy-két gyerekkel teremtenek csak kapcsolatot, de leginkább az óvónéni közelsége mellett érzik biztonságban magukat, és súlyosabb esetekben  feltűnő viselkedési szokásokat is produkálnak.

Az érzelmek fejlődésének ebben a szakaszában vajon természetes sajátosság a félelem ilyen intenzív megjelenése? Ha nem természetes, akkor milyen háttértényezők bújhatnak meg a viselkedési problémák mögött? Alkati sajátosságról beszélhetünk-e, vagy nevelési hibák miatt válik egy gyerek túlzottan szorongóvá, félőssé?

De még mielőtt erre megkísérelnénk választ adni, nézzük át, hogy a szorongásnak és a félelemnek a természete honnan eredeztethető?

Számos állatkísérlet, de emberkísérlet is kimutatta, hogy a félelmet részben tanuljuk, de öröklött tulajdonság jegyeket is találunk mögötte. Vagyis a szorongás-félelem egy tanult emóció, ami a nevelői-szülői hatás következtében alakul ki, de öröklött tulajdonságok halmaza is lehet, esetleg alkati sajátosságok is meghúzódnak benne.

Negatív érzelemként tartjuk számon, de mégis  a faj és az egyedfenntartás szempontjából elengedhetetlen emóció. Minden egészséges ember rendelkezik a félelem érzetével. Az a felnőtt és az a gyerek, aki egyáltalán nem szorong soha semmilyen helyzetben, annak megnyilvánulásai mögött betegséget lehet sejtenünk, vagyis a  félelem teljes hiánya kórélettan tünetei közé tartozik.

Fontos érzelemről van szó tehát, amire szükségünk van, hogy bizonyos helyzeteket elkerüljünk, és ezáltal bizonyos helyzetek következményeitől megvédjük magunkat, személyiségünket.

De mis is az a félelem, mi is mondható el erről az érzelemről?

Általában a meghatározásban a következő kritériumokat szokták leírni:

A félelem egy olyan érzelem, ami a gyermekkorban fokozottan, később felnőttkorunkban kevésbé meghatározó emóció. Jellemző rá az, hogy a bekövetkezett esemény előtt jelentkezik és mintegy jelzi a bekövetkező kudarcot, a veszély lehetőségét, következményét.

Említettük, hogy egy negatív emócióról van szó, hiszen átélésekor kudarcot jósolunk önmagunknak a viselkedésünk végkimenetelét illetően.

A félelmek tehát veszélyhelyzetben jelentkeznek. De nem minden veszélyhelyzetben élünk át cselekvést blokkoló félelmet, ez attól függ, hogy a veszélyhelyzet kimenetelét elsősorban kudarcnak, vagy sikeresnek látjuk előre. Ismerünk olyan felnőtteket, gyerekeket, akik szeretnek kockáztatni, szeretik átélni a félelmet, magát az érzést, a kockáztatás örömét, vagy éppen azt a „fordulópontot”, amikor a negatív érzelmeiket uralják, legyőzik a félelmet, ami fokozza önértékelésüket, a siker megélésének pozitív jellegét, annak a súlyát.

A félelemhez szorosan kapcsolódik egy másik érzelem: a szorongás. A szorongás meghatározása igen nehéz, általában úgy definiáljak, hogy szorongás az a negatív érzelem, amikor a félelemnek nincs valódi, konkrét tárgya. Szorongásról beszélünk akkor, ha a félelem okait nem ismeri fel az egyén, csak az érzelmet éli át. Másképpen megközelítve: a szorongás egy időben távoli veszélyérzettől való félelem.. Felnőttnél, gyereknél is nagyon gyakran megnyilvánuló emócióról van szó.

A szorongás összefügg egyfajta döntésképtelenséggel is, a szorongó emberek általában döntésképtelen emberek. Gyakran beszűkül gondolkodásuk, az érzelmek átitatják cselekvésüket, sokszor végletesen cselekszenek, vagy teljes passzivitásba vonulnak, vagy a túl aktív tevékenykedés lesz jellemző rájuk, mintegy kompenzálva feszültségeiket.

Most nézzük át, hogy hogyan fejlődik a félelem újszülött kortól az óvodákor végéig?

Az első félelmi reakciókkal már az újszülöttnél is találkozhatunk. Megfigyelhető, hogy minden túl erős, intenzív, vagy újszerű inger úgynevezett pánikreakciót vált ki a csecsemőből is.

6 hónapos kor környékén figyelhetjük meg az első olyan reakciót, ami a valódi félelemérzés meglétét feltételezi.. A gyermek ezen reakciója  bizonyíthatóan először 6 hónapos korban nyilvánul meg az idegen arctól, a szokatlantól való félelem formájában.

Az addig mindenkire mosolygó kicsi hirtelen síróssá válik, ha különös vagy szokatlan helyzetbe kerül. Szinte minden gyereknél látható, ha idegen személy mosolyog rá ebben a korban már nem automatikusan reagál viszont mosollyal, hanem esetleg elkomorul, tiltakozik. Az anya és az ismerős személyek kiválnak a környezetből, már pontosan be tudja azonosítani őket, mint olyanokat, akik biztonságot jelentenek neki.

1-2 hónap múlva, 8 hónapos korban tapasztalható először a szülő hiányában átélt ú.n. szeparációs félelem, amit a gyerek akkor is átél, ha látómezején kívül esik az anya, vagy az ismerős személy. A szeparációs félelem nem más, mint a biztonság és a biztonságot adó személy elvesztésétől való félelem, az egyedülléttől való szorongás. Hosszas folyamat eredménye, tanulás és tapasztalás következménye leszmire megérti és elfogadja a tényt: a másik akkor is létezik, ha ő nem látja, ha közvetlenül nem tapasztalja a jelenlétét. A jelenséget konstanciának nevezik a kutatók, ami lélektani szempontból több lépcsős szakaszban fejlődik, és az első állomása ebben a korai életszakaszban jelenik meg.  

Az elkövetkező két esztendőben a félelmet kiváltó tárgyak, helyzetek száma nőttön-nő. A félelmek repertoárja egyre gazdagabbá válik, így nem meglepő, de a 3-6 éveseknél többen a csúcsfélelmek időszakáról is beszélnek.

Mik az érzelmek legfőbb általános sajátosságai óvodáskorban?

A negatív érzést, a félelmet már olyan konkrét objektumok, élőlények, vagy szituációk váltják ki, amiket a gyerek valóban veszélyesnek ítél.

Nagyon intenzívek, erőteljesek emócióik, a gyermek cselekvéseire közvetlenül hatnak,

vagyis közvetlenül befolyásolják az óvodáskorban megnyilvánulásaikat. Érzelmeiken uralkodni igen nehezen képesek,  általuk vezérelten cselekszenek.

Megfigyelhető jellemzően az is, hogy egy óvodás cselekvéséből, tevékenységéből közvetlenül következtethetünk érzelmi állapotára is. Ha értően, empatikusan veszünk részt  a gyerek játékában például, akkor annak témaválasztásából és a tevékenységének módjából nagyon sok információt kaphatunk érzelmi-hangulati állapotáról is, pszichés kiegyensúlyozottságának szintjéről.  

Közvetlenül következtethetünk hogylétére a mindennapi tevékenységek megfigyelésével is, mert pl. megváltozik a gyerek étvágya, vagy éppen alvási szokása, ha szorong-fél valamilyen aktuális eseménytől.

Ebben az életkorban az érzelmeikre jellemző az is, hogy azok igen változékonyak,  könnyen egyik végletből a másikba csapnak át. Ennek oka lehet egyrészt az, hogy igen könnyen elterelhető figyelmük még, másrészt, hogy érzéseik igen felszínesek. Még a düh-kitöréseket is sokszor jól tudjuk kezelni, irányítani, ha valami érdekes dologra próbáljuk rávenni őket.

Mik váltanak ki félelmet a gyerekekből?

Félelmet idézhetnek elő bizonyos zajok, hangok, állatok, mesebeli élőlények, sötétség, árnyék, stb és bármi ami szokatlan, ismeretlen a gyerek számára.

A kutatók kimutatták vizsgálatok sorozatával, hogy ebben az életkorban a félelem és az intelligencia szint között szabályos összefüggés létezik.

Minél intelligensebb egy gyerek, annál több tárgytól, személytől, helyzettől, vagyis konkrétumtól fél. A kutatások igazolták: intelligencia kérdése, hogy egy gyerek mennyire látja meg egy-egy tárgy fenyegető voltát, vagyis minél intelligensebb, annál több helyzetben ismeri fel az őt fenyegető veszélyt. A kevésbé intelligens kicsik „bátrabban” merészkednek idegen helyzetbe, könnyebben rávehetők olyan cselekvésekre, amik elöl intelligensebb társaik elzárkóznának.

A félelmek ebben az életkorban a tanulással, az élénk fantáziával nagyon gyorsan bővülnek. A negatív érzéseknek van egy jellemző sajátossága ezen kívül óvodáskorban, mégpedig az, hogy generalizálódnak. Ez azt jelenti, hogy átterjednek semleges tárgyakra, helyzetekre is. Pl. a fehér orvosi köpenytől való félelem érzete megjelenik a fodrásznál is. Sokszor lejátszódik a folyamat: a doktornál tapasztalt rossz élmény megjelenését feltételezi egy másik, negatív érzéstől mentes szituációban is, egyben előrevetíti a fájdalom érzetét is: aki fehér köpenyt hord, attól szorongani, félni fog.

Említést kell tennünk arról is, hogy az óvodáskorúak sajátos gondolkodása is befolyásolja, sokszor felerősíti az érzelmeket. Az animizmus és az artificializmus /minden dolognak lelke van, minden „él”, „létezik” és mindennek szándékosságot tulajdonítanak/ jelenségei révén egyrészt magyarázatot is keresnek a félelmet kiváltó helyzetek megértésére, másrészt viszont tovább erősítik azok negatív töltését. Pl.a természeti jelenségeket, a félelmet keltő ég-dörgést ember által előállított fenyegetésnek vélik, amik elsősorban nekik szólnak /egocentrikusan gondolkoznak/, az árnyékok mozgása mögött élőlényt sejtenek, vagy az asztalra rávernek, mert az direkt okozott fájdalmat nekik, ha nekiütköznek

5-6 éves kortól a konkrét félelmek csökkennek, mert értelmi fejlettségük lehetővé teszi már, hogy felismerje azokat a valódi veszélyeket, amiket ténylegesen el kell kerülnie és elkülöníti azoktól, amik csak képzeletében léteztek, vagy erősödtek fel. Megfigyelhető azonban az, hogyha a gyereknek nyílt vagy rejtett konfliktusai vannak a környezetével, akkor a félelmei sokszorosan jelentkeznek. Vizsgálatok és megfigyelések igazolták azt is, hogy bántalmazott gyerekek, vagy túlzottan védelmező légkörben élő, önmagukban bizonytalan gyerekek jobban szoronganak ismeretlen helyzetektől, idegenektől, mint kiegyensúlyozott családban élő kortársaik

Mi az általánosan jellemző a folyamatosan szorongó gyerekekre?

Ezeknek a gyermekeknek az életében a szorongás állandóan jelen van,  minden mozzanatukat befolyásolja a szorongás. Gyakran az óvodai, ismerős, feszültségmentes  környezetében sem képesek feloldódni a három év alatt sem. Megfigyelhető, hogy a szorongásuk játékukat, kapcsolataikat, teljesítményüket aláfestik, vagyis meghatározzák egész viselkedésüket.

A szorongó gyermeket a folyamatos aggodalmaskodás jellemzi, állandó kételyei vannak, önmagára és a várható eseményekre vonatkozva: ő megfelel-e majd egy-egy feladatra, történik-e majd valami előre nem kiszámítható esemény, hogyan viszonyulnak majd hozzá társai, ha nem sikerül megfelelnie az elvárásaiknak. Nem bízik sem önmagában sem abban, hogy a számára fontos dolgok sikerülnek. A szorongás mögött az én alábecsülése, csökkent önértékelés áll. A gyereknek speciális viszonya van a világhoz és önmagához, melyet az objektiv körülményektől független állandó félelem és ennek következtében visszahúzódó magatartás jellemez, valamint a csökkent teljesítőképesség.

Minden feladatot, amelybe a körülmények belesodorják, veszélyhelyzetként él át, és tevékenysége kudarcát vetíti előre.

Nyugtalan, állandó vigasztalást, pátyolgatást igényel, folyamatosan a felnőtt biztonságot adó közelségét keresi, retteg az új helyzetektől, bármiféle változástól.

Előfordulnak igen gyakran náluk az ú.n. fizikai panaszok, mint hasfájás, fejfájás, gyakran körömrágás, amivel egyrészt a törődést tudják kiváltani, másrészt bizonyos feladatokat el tudnak kerülni, amikbe nem szívesen vesznek részt. Ezeket a tüneteket valóban fájdalomként élik át, de sokszor szervi ok nem található a háttérben, valójában a lelki fádalom jelenik meg testi fájdalomként. Közösségbe nehezen illeszkednek be, elsősorban a felnőtt mellett érzik biztonságban magukat, vagy a csoport „peremén”, esetleg egy-egy hasonló tulajdonsággal bíró gyerekkel párban. Állandó készenlétben élnek, hogy bármilyen hirtelen változásra fel tudjanak készülni, nehogy váratlanul érje őket, ezt a feszültséget szabadon lebegő szorongásnak is hívjuk.

A gyerek értéktelennek érzi magát, bátortalan és erőtlen minden olyan helyzetben, ahol önmagára hagyatkozva kellene döntenie. Feladathelyzetben nem is a teljesítmény motiválja, hanem a kudarcnak és a következményeinek elkerülése. Állandó védekező alapállása oda vezet, hogy a feladatokban valóban képességei alatt teljesít.

.

A gyermekkori félelmek leggyakoribb okai, megnyilvánulásai:

Sajnos még mindig a félelem leggyakoribb oka az, hogy a szülők ijesztgetik a gyerekeket, és ezt mint büntetési formát alkalmazzák. Sok felnőtt azt gondolja, hogyha a gyerekben a félelmet kelt, akkor majd elkerülteti vele a nem kívánatos cselekvést, akkor majd simulékonyabbá, könnyebben kezelhetővé válik. Azonban az állandóan rémített gyerek telítődik szorongásokkal, félelmekkel, aminek következtében egy idő után vagy pszichoszomatikus tüneteket fog produkálni, vagy önmaga is agresszívvé válik.  

Tudnunk kell azt is, hogy az óvodáskorú gyermek mágikus elemekkel átszőtt gondolkodással  rendelkezik, ezért a környezet tréfás ijesztgetései is realitásoknak hatnak, vagyis ami a felnőtt számára vicces megjegyzés, az a gyerek számára bármikor bekövetkezhet, valóra válhat. Másképpen, ami a felnőttnek súlytalannak tűnő megjegyzés, az a gyermeki fantáziában komoly fenyegetésként jelenhet meg.

A sötéttől való félelem

A sötétség a legtöbb gyereknél szorongást vált ki.

Megfigyelhető, hogy másfél -2 éves kora előtt általában ez a félelem nem jelentkezik, csak később, az óvodáskorban lesz jellemző a kicsikre. Vagyis természetes jelenségnek kell tekintenünk a félelmet, az érzelmi fejlődés természetes részeként, nem feltétlenül nevelési hiba következményeként alakult ki.

A sötétségtől való természetes félelem megjelenésének magyarázatakor ismét visszautalnánk az életkorra jellemző gondolkodási sajátosságokra: a szimbólumalkotásai miatt az egyszerű tárgyakat esetleg fenyegető alakként látja viszont a gyerek: a sál kígyóvá válik  a sötétben, az árnyék ijesztő, a játék tárgyak önálló életre kelnek, stb. Mágikus világképébe ezek a tárgyak, történések valóságosként jelennek meg.

A sötétség a gyerek számára az egyedüllét, az egyedül maradás élményét is jelenti.

A magára hagyatottság érzése viszont egyben a cserbenhagyás tényét is előhívhatja, illetve a szeretet személy elvesztésének lehetőségét, ezt hívjuk szeparációs szorongásnak.

Bármennyire igyekeznek egyre inkább önállóvá válni, elszakadni a szülőktől, sokszor még az ölelős-bújós helyzeteket keresik, a biztonságos közelségre van igényük. A sötétben egyedül maradni, a félelmeket jól „kezelni”, az álmokat elválasztani a valóságtól, igen csak nagy nehézséget jelent a gyerekek számára ebben az életkorban. Megfigyelhető, hogy a kisfiúk is vállalják inkább az elmarasztalásokat azért, mert nem mernek egyedül bemenni este a szobájukba, vagy mert az éjszaka közepén a szülőkhöz rohannak a másik ágyba. Hiába nagy fiú, nagy lány már, mégis az anyu-apu biztonságos közelsége számára a megnyugtató ilyenkor.

Az egyedül maradás nagyon súlyos bizonytalanság élménnyel, félelemmel járhat együtt. A magamra maradtam élménye visszavezethető a szeretet személy elvesztésétől való félelemre.

A sötéttől való félelmében még inkább igényli a szülők közelségét, tehát sose szabad büntetni a félelméért, vagy megszégyeníteni őt emiatt. Ez nem megszünteti, hanem még inkább elmélyíti ezt a szorongató, érzelmet, A félelmet mutató, elutasított gyerekek magukbafojtják érzéseiket, amik  sokkal mélyebb feszültséget gerjeszthetnek, súlyos és maradandó tünetek kialakulását eredményezhetik és nem utolsó sorban a szülőbe vetett bizalom elvesztését jelenthetik. A felnőttnek elsősorban inkább arra kell törekednie , hogy megértse gyermekét, elfogadja őt és kiderítse, majd megszüntesse azokat az okokat, amik a félelem kiváltói lehetnek.

Teljesítményszorongás:

Ez a szorongás forma általában az óvodáskor végén, de leginkább az iskoláskorban jelenik meg.

Számos kutatás foglalkozott azzal, hogy az ún.vizsgadrukk milyen hatással van teljesítményünkre.  A tapasztalatok megerősítették, hogy a feladatvégzés eredményességét növeli, ha egy optimális szorongás kíséri a végrehajtást felnőttkorban éppen úgy, mint gyermekkorban. A túlzott feszültség azonban, amiről most beszélünk, leblokkolhatja a felnőttet-gyereket egyaránt. Mi történik ilyenkor? Azt látjuk, hogy a szorongó gyerek a képességeihez mérten „alulteljesítővé” válik, valódi kreativitását, ügyességét, feladatmegoldó készségét nem tudja a tágabb külvilág felé megmutatni, mivel a szorongás gátolja meg ebben.

Ezek a gyerekek általában önbizalom hiánnyal is küzdenek, nagyon nehezen vállalnak el feladatokat, szeretnek a csoportban inkább nézelődőként-szemlélőként részt venni. Félnek attól, hogy kudarcot vallanak, hogy esetleg csúfolódás éri őket, így inkább egyedül, magányosan játszanak.

Hogyan segítheti az óvónő a feladattól, teljesítéstől szorongó gyerekeket?

Leginkább úgy, hogy időben észre veszi a visszahúzódó magatartást, felderíti annak okát. Nagyon apró lépésenként segítenie kell a gyereket abban, hogy meg merje mutatni magát, részt merjen venni a csoport valódi életében, az ú.n. „együttes élmény” megélésében, erőltetni a szereplést nem lehet, bátorító közeledéssel fordulhatunk csak felé.

A teljesítményszorongás okát lehet a családi környezetben is keresni. Ha pl. túlzottan védő-óvó keretek között él a gyerek, vagy ha nem kap megfelelő mennyiségű és formájú visszajelzést viselkedéséről, akkor nem fog bízni önmagában, vagyis önértékelése sem alakul megfelelően. Állandóan a felnőtt segítségét igényli majd, önálló feladatmegoldásra nem mer vállalkozni.

 De a teljesítmény gátoltság lehet öröklött alkati tulajdonság is. Általában a befelé forduló, vagy introvertált gyerekek sajátossága az a típusú szorongás, ami nehezíti eredményességüket.

A szorongó gyerekeknél ráadásul nagyon gyakori az ú.n. „önmegvalósító jóslat” jelensége is.

Ez azt jelenti, hogy a sok gátlás miatt a gyerekek teljesítménye valóban gyengébb lesz, ami negatív visszajelzést ad önmagukról és tovább erősíti feszültségüket.

 Pl. rajzuk feladathelyzetben nem esztétikus, hiszen elmaszatolódik a tenyérizzadás miatt, vagy a tornagyakorlatok végzése olyan feszültséget okoz bennük, hogy az egyszerű gyakorlatokat is elrontják. A sok-sok megélt kudarc révén még inkább visszahúzódóvá válnak, ezáltal elszigetelődnek, népszerűtlenek lesznek csoportjukban.

A túlzott teljesítményszorongáskor a feszültség oldása igen nehéz, mert az egész személyiséget át kell hangolni Ilyenkor elengedhetetlen a szülőkkel való együttműködés, az esetleges nevelési hibák megbeszélése, javaslattétel azok korrekciójára, de súlyos esetben pszichoterápiás segítségre is szükség lehet.     

Félelem a fájdalomtól:

Ez a leggyakoribb félelemforrás felnőttnél-gyereknél egyaránt.

Az életük természetes része, hogy fizikai fájdalommal találkozunk, ezek az ingerek kikerülhetetlenek

Az óvodás életkorban számtalan helyzet okozhat fájdalmat, hiszen ekkor tanulja meg a gyerek a felnőttek közvetítése és saját tapasztalata révén, hogy mik a veszélyforrások, és mik azok a szituációk, objektumok, amiket el kell kerülnie.

Azok a helyzetek, vagy tárgyak amik kiváltották a kellemetlen élményt, mind a fájdalom jelzéseivé válnak, később félelmet ébresztenek. Ha egy gyereket pl. megharap egy kutya, akkor minden kutyától félni fog, sőt igyekszik azt a környéket is elkerülni, ahol a negatív élményt átélte. Egy orvosi kezelés alatt átélt fájdalmas beavatkozás sokáig felötlik a gyerekben, akárhányszor a rendelő előtt haladnak el. A félelem sokszor úgy szűnik meg, hogy vagy egy pozitív tapasztalat átfordítja a negatív érzést, vagy a gyerek  racionalizálja az érzéseit, és ilyenkor a felnőttől hallott módon önmagát kezdi meggyőzni, megnyugtatni. Gyakran látni orvosi rendelőben kicsiket, akik a babájukat szorongatva magyarázzák annak – de tulajdonképpen önmaguknak -, miért is van szükség a vizsgálatra és esetleg az elkerülhetetlen szurira.

A fájdalomtól félő gyereknek az a legmegnyugtatóbb, ha a felnőttől a biztonságot adó ölelést érzi, mert ez megvigasztalja. Később életkorának megfelelő magyarázatra lesz igénye az ölelés mellett a vigasztaláskor. A félelem, a szorongás a fájdalomtól nagyon rossz érzés, amitől mindenképpen szeretne megszabadulni, ezért minden magyarázatért hálás lesz, ami csökkenti feszültségét.

Nagyon rossz az a nevelési módszer, amikor  a felnőttek nem vigasztalják, hanem megszégyenítik a gyerekeket a félelmükért. Általában a fiús szülők alkalmazzák ezt a megoldást, hiszen egy fiúknak bátornak kell lennie, a fizikai fájdalmat tűrniük kell, - ez az ú.n. nemi szereppel kapcsolatos elvárás.

Gyakran tapasztaljuk, hogy a félelemért büntetett gyerekek igyekeznek megfelelni a szülőknek, hiszen ezzel a megszégyenítést kerülik el. De ez csak látszólagos igazodás a környezethez. Nagyon gyakran elfojtják érzéseiket, behódolnak a kívánalmaknak, de valójában rejtetten, magányosan, bizalmukat vesztve élik át félelmeiket.

Félelem a büntetéstől

Ezzel a típusú szorongással, félelemmel egyre gyakrabban találkozunk óvódáskorú gyerekeknél. Még mindig nagyon sok a szülő a fizikai büntetést tartja a legmegfelelőbb nevelési módszernek, amivel a hatalmát, a tekintélyét hangsúlyozhatja, illetve korlátot állíthat az általa helytelennek ítélt viselkedés elé. A bántalmazó magatartás súlyos félelmeket, maradandó lelki sérüléseket okozhat a gyerekben, ami látszólagos szabályelfogadást eredményezhet, de valójában az elfojtott indulatok felhalmozódása lesz a következménye és természetesen sokszor a hosszú ideig meglévő testi-lelki fájdalom.

A gyerekek ebben az esetben a félelmüktől, a szorongásuktól nehezen szabadulnak és vagy magukba „zárják” azokat, ezzel egyben különböző pszichés tüneteket képeznek, vagy a kapott indulatokat egy semleges vagy gyengébb közegre „teszik át” agressziv formában.

Az agressziv indulatáttél mögött nagyon sokszor az azonosulás jelenségét találjuk. Ez azt jelenti, hogy azonosul, identifikálódik a bántalmazó felnőttel, hogy a saját félelmeitől, feszültségeitől megszabaduljon. Az úgynevezett nyomon követéses vizsgálatok, de a szülői beszámolók is igazolják, hogyha kontrollálatlan a magatartás, akkor sokszor ugyanazok a negatív töltésű minták ismétlődnek felnőttkorban, amivel a bántalmazó szülő gyerekként szembesült.

A környezet szerepe a gyermekkori szorongás kiváltásában:

Fentebb említettük, hogy a szorongás-félelem jelenléte a gyermek személyiségfejlődésének, érzelmi fejlődésének egy fontos jellemzője. Természetes jelenség még azokban a családokban is, ahol nem ijesztgetik a gyereket, hogy egyszer csak félni kezd Az a gyerek, akinél ezeket a reakciókat egyáltalán nem tapasztaljuk, nem tekinthető egészségesnek, mert a félelemnek, szorongásnak – egészséges mértékben –  van egy veszélyt elkerülő funkciója.

Nyilvánvaló azonban, hogy vannak olyan környezeti hatások, amik ezeket a negativ érzéseket felerősítik.

A szigorúan korlátozó, büntető, konfliktusokkal telt családok alapvetően veszélyeztetők a gyermek félelmeinek kialakulásában, ahogy erről már fentebb szóltunk.

De a túlságosan is óvó, féltő, túlszerető, aggodalmaskodó családi nevelési stílus is félelemet, szorongást alakíthat ki a gyerekben, elsősorban akkor, amikor az új közösségében egyedül marad, amikor önállóan kell majd a szülők nélkül konfliktusokat, problémákat megoldania.

Ez a nevelési attitüd túlságosan kötődővé teszi a gyereket, a szülőről való leválást a világ megismerését, önálló felfedezését gátolja. A túlságosan féltő család viselkedésével azt jelzi vissza a gyereknek: kicsi vagy, gyenge vagy, a világ fenyegető számodra, csak akkor vagy biztonságban, ha mi a közeledben vagyunk.

Szorongáskeltő az a magatartás is, amikor maguk a szülők éretlenek a szülői szerep betöltésére, vagy valamilyen ok folytán labilasak, határozatlanok, tétovák. Ilyenkor a gyermek is elbizonytalanodik, hiszen a felnőttek jelenléte nem ad neki eléggé határozott védettségi érzést. A következetlenség, a ráhagyó nevelési stílus lesz a jellemző, ami korlátlan szabadságot biztosíthat ugyan, de igazodási pontokat nem tud nyújtani.

A gyermeket valamilyen okból elutasító szülői magatartás következtében is szorongással, félelemmel találkozhatunk a gyereknél. Oka lehet az elutasításnak az, ha pl. a gyerek nem teljesíti azokat a nyílt, vagy burkolt elvárásokat, amiket vele szemben támasztanak /nem elég ügyes, esetleg az értelmi képességeivel nincsenek megelégedve, vagy a nemi szerepének nem megfelelően viselkedik- a kisfiú nem eléggé vagány, stb/.

Az ambivalensen /kettős érzelmekkel/ viszonyuló szülő gyermekénél elsősorban a bizonytalanság lesz a szorongás alapforrása, hiszen a szeretet elvesztésétől való félelem folyamatosan meghatározza a szülő-gyerek kapcsolatát. Ebben az esetben az anya szóbeli megnyilvánulásai nincsenek összhangban az egyéb metakommunikativ jelzéseivel: szóban szólítja magához a gyereket, de hangja inkább elutasító semmint hívó lenne.

Szorongást idéz elő az is, amikor a gyerek számára valamilyen érzelmi vagy értelmi ingerből a mennyiséget és a minőséget nem megfelelően választja meg a szülő, vagy a pszichés ráhatás nem megfelelő vagy mennyiségben vagy minőségben. A jelenséget úgy hívjuk, hogy „emocionális-mentális alultáplálás”, illetve „túltáplálás”.

A lényege az, hogy a gyerek nem az életkorának megfelelő bánásmódban részesül. Vagy siettetik a fejlődését azzal, hogy túl korán és túl sok olyan ingert kap, ami értelmi képességeinek még nem megfelelő /korán olvasás tanítás pl./ tehát túl erős, vagy túl bonyolult feladat elé állítják, amelyek az egyén feldolgozási képességét meghaladják. Vagy éppen ellenkezőleg nem biztosítják számára azokat a feltételeket, ahol képességei kibontakozhatnának. Vagyis hiányos a vele való foglalkozás, pszichés részfunkciók nem rendeződnek egészbe: mozgási, érzelmi és értelmi funkcionális fogyatékosság alakulhat ki.

 A „valamiből túl sok”, illetve a „valamiből túl kevés” jelensége vonatkozik az érzelmi kapcsolatra is. Az első esetben túl óvó, túl féltő magatartással találkozunk, míg a második esetben érzelmileg elhanyagolt gyerekekkel.

A gyerek természetesen védekezik a szorongás ellen. Védekezési mechanizmusok sora jelenik meg, akár szimbolikus félelmek, akár kényszeres tünetképződések formájában.

Súlyos esetben fizikai betegségek is mutatkoznak: gyakran neurotikus szívpanaszok, gyomorbántalmak, allergiás megbetegedések.

A szorongás következtében kialakuló egyes kóros szokások:

A leggyakoribb következmény lehet az egyébként természetes körülmények között is előforduló ujjszopás jelensége. Általában elalvás előtt vagy érzelmileg negativan hangsúlyos helyzetekben /unalom, éhség, szorongás, fáradtság/ vagy az életkörülmények lényegesebb változásánál /elválasztás az anyától, kórházbakerülés, beiskolázás/ fordul elő intenzíven.

A száj ilyenkor a legfontosabb testrész a kellemes és a kellemetlen feszültségek levezetésére. Megnyugtatja a gyereket, de ezenkivül örömforrásként is funkcionál.

Az első év után fennmaradó ujjszopás azzal is magyarázható, hogy túl nagy a gyöngédség utáni vágy a gyerekben,  esetleg regressziós jel, ami pl. a kistestvér születése után jelentkezik.

Óvodás gyerekeknél az ujjszopás gyakran egyéb neurotikus magatartás zavarokkal együtt észlelhető. Fontos tünet akkor, ha a gyerek napját végigkiséri ez a pótcselekvés, tehát ha játszás során is megfigyelhető, illetve túl sok időt fordít rá.

Megoldásként először mindig  az ok kiderítése fontos, s ha szorongás áll a háttérben, akkor megpróbáljuk ezt oldani a csoportban, ill. szakember segítségét kérheti az óvónő.

Általában az ujjszopás az életkor előrehaladtával egyre kevésébé jelentkezik, terápia nélkül is elhagyja a gyerek. Bár ezeknél az eseteknél, ha az alapvető okot nem szüntetjük meg, akkor a tünet elmúltával egy újabb probléma felbukkanásával kell számolnunk, vagyis a tünetváltással.

A másik leggyakrabban előforduló szorongásos tünet a körömrágás.

Leginkább 3-5 éves korban jelentkezik először. Érzelmileg frusztrálódott gyerekeknél figyelhető meg, akik az akadályokat nehezen viselik, de alkati tényezők is okozói lehetnek.

Ez a kóros szokás megfigyelhető túltevékeny, impulziv gyerekeknél éppenúgy, mint az introvertált, passziv  gyerekeknél. Általában a neurózis egy résztünete ez a jel, más, viselkedésbeli jellemzők is kisérik meglétét.

Az enuresis vagy bepisilés jelenségével is egyre gyakrabban találkozunk, mint a szorongás tüneteként megjelenő zavarral. A szakirodalom mai álláspontja szerint csak akkor beszélünk zavarként róla, ha a 4. év után is gyakran fordul elő. A szorongás megnyilvánulására akkor gondolunk  elsősorban ha a másodlagos enuresis jelenségével találkozunk. Ez esetben azt mondjuk, hogy az akkor már szobatiszta ill. ágytiszta gyerek hirtelen visszaesik és újból bepisilőssé válik. Ennek oka lehet a  vegetativ labilitás, elhagyatottság érzés, amelyet szorongás követ.

Az encropresis, vagy bekakilás mintegy tizszer ritkábban fordul elő, mint az enuresis. Mindig súlyosabb pszichogén ártalom húzódik meg a háttérben, általában a családi neurózis tünethordozója. Oka lehet: elválasztás, beiskolázás, testvér születése, környezetváltozás, hospitalizáció, vagyis kórházi ártalom következtében kialakuló szorongás.

Mindkét esetben szükséges szakember felkeresése, szükség esetén egyéni vagy családterápia kezdeményezése.

Szorongás megnyilvánulási tüneteként értelmezik az alvászavarokat is.

Szituativ szorongások is előidézhetik, de átmeneti életkori természetes jelenségként is beszélhetünk róla. Fontos megkülönböztetni, hogy elalvási gondokról van-e szó, vagy éjszakai felriadásokról.

Szinte minden gyerek igényli a különböző elalvás előtti rituálék kialakitását, amely nemcsak a szülő-gyerek kapcsolatának intimitását eredményezi, hanem átsegiti a gyereket az ébrenlét- álom közötti kritikus szakaszon. Ebben a mesék segitenek, de a különböző állatbábuk, amik mesebeliségük és mindenható voltuk miatt a szorongástól megvédik őt, olyan társak lesznek, akik a mágikus védőangyal szerepét megtestesitik, a szeparációs szorongástól megvédenek.

Az alvási zavarokat nemcsak az érzelmi- gondolkodási sajátosságok fokozhatják, hanem az is, hogy ebben az életkorban az álmokat még valóságnak képzelik,  az álombeli történések meglétét elhiszik, valósnak képzelik, amik sokszor félelmetesek, hiszen a napi indulati történések sűrítményei lehetnek.

Pavor nocturnus a jelenség neve, amit kóros éjszakai felriadásnak is hívunk, ilyenkor a szorongás tünetei még inkább előtérbe kerülnek.

Megoldásként javasolni szoktuk a  konzultációk a szülőkkel az életmódban rejlő előnytelenségek kideritésére, illetve a helyes szokások kialakitására történő törekvésekben .

A szorongás megnyilvánulhat  az étkezési zavar formájában is, ezt hívjuk psychogén étvágyzavarnak, amit szintén bármilyen feszültség, túlterhelés, krizis helyzetek, körülmények változása /óvodába kerülés/ válthat ki. Jelentkezhet ez a zavar az ú.n.”éhségsztrájkban”, vagy ennek ellenkezőjeként a kóros falásban is. Szorongás meglétét feltételezhetjük, hiszen a feszültségkiváltó forrás megszűnése után a tünet is eltűnik

Nagyon lényeges ebben az esetben is a szülőkkel konzultálni, az okokat felderíteni és esetleg életmódbeli, szokásbeli változásokat bevezetni.

Láttuk, hogy szorongáskiváltó ingerként nagyon sok minden szerepelhet ebben az életkorban, amire hiperérzékeny válaszreakciókat mutathatnak a gyerekek.

Nagyon fontos a jelzések időben való észrevétele, a preventív, megelőző megközelítése a problémáknak, és a szülőkkel való megfelelő hangvételű és hatású konzultáció. Ha  segítségnyújtásunk ellenére a tünetek súlyosbodnak ill. fixálódnak, esetleg tünetváltást tapasztal az óvónő, mindenképpen szakemberhez, gyermekorvos, pszichológushoz, gyermekpszichiáterhez kell irányítani a családot.