zárt osztály

mint szemetje nyirkos hónapoknak

bűzlik rothad és undorít már a rémület

a félés mint óriás vasharang

kong kong kong és nem érted

mert érted már nem szól már a harang se

és a sorok közt sem üzennek neked

csodás szárnyú angyalok szárnyuk elveszett

csak a zaj a zaj a fejedben zakatol ezerszeresen

ami kint halk sikoly bent millió elítélt hangja

elátkoztak kitéptek magadból félretettek

azok akik mellett közönyösen elmentél

a felemelt fejű senkik büszkeséget hánynak feléd

jól szerkesztett állóképpé bénultak napjaid

repülni lenne jó de nem idegen erővel egekbe késztetve

a tér szigorú zárt vonalai és törvényei az időnek

véd valaki talán miért nem az véd aki szeret

mi az a szó hogy szeretet

ha volt is egyszer valahol valami mese volt bizony

itt lompos farkú cafatos kutyák járnak körben

túrják az utcai szemetet őszi nyállal kevert mocskot

és ne nézd bár hallani sem jobb

tévedsz ha másnak hiszed a rossz híreket

az amit a tévé mond most nem tőled független

csak eltávolít mert kukaszagú őszbe zuhansz zuhantál

kilöktek mából égből jövőd sem a föld sem a tiéd már

őszi rémületbűzben egy vagy csak a sorból

ha vagy talán de lehet hogy csak a zárt osztály kerítése véd

Most

Megosztanám időm, Veled, vagy lenne  valaki más helyetted,

jól tudtad, hogy mit teszel, amikor rabságba hajtattad fejem.

Szerelem, én suta szárnyú madaram feketén ül korhadt fádon.

Halott lenne már, de hol a hely, amiért érdemes volna. Bárhol?

Nem segítenek a megfejtett álmoskönyvek, világos jóslatok,

itt állok ennyi tudás előtt,  reménytelenül bután. Hallgatok.

Templomod, tömjénillatú áhítatában így hagytál Vele.

Nem segítettél. Hozzá vezető utam nem rövidíted most sem.

Ellenünk? Senki. Soha. Mert mindenki a másik parton áll most.

Egyetlen biztos pont nélkül. A toronyból harang hangot hoz le

és bele szól a reggel, hogy itt nem csak másoknak terítenek.

Otthonom ez a világ-vásár, ahol engem árulnak. Adnak. El.