http://rapidshare.com/files/232489888/Photodex_ProShow_Producer_4.0.2549.rar
http://www.youtube.com/watch?v=voA6LLRE64I

Az élet dolgai...

Internetto-amore-mió

Akkor ma melyik arcom akarod látni?
legyek dáma, vagy  a szűzkurvát akarod?
esetleg sírjak és könnyes legyen minden,
zokogjak, hogy értemnyúljon virtuális karod?
Na, akkor két percig megcsinálom a szörnyet
kipróbálhasd, küzdelemben legyőzöd-e
aztán holnap a földre szállt istent játszom
megmentelek magamnak... enyém leszel örökre

Később még a  fanfárok fent szóljanak
angyalok lássák nekünk is sikerül
- csak ki ne zökkentsen egy rosszul irt privi-
míg arcunk az éterbe-bele-elmerül
és jaj de szép minden, jaj hogy ringatózunk
és csak rád várok én, meg te rám ezután
nem láttam soha se tested, csak egy képet
de hívlak, hátha te vagy, érzed? várok rád
már verset is irtam, csupa könny a papir
arról, jaj, végre itt vagy, közel a nap már
nincs ebben persze semmi, de semmi manir.
tart mindvégig, örökre vagy kicsit még tovább
te vagy a legjobb, igy akarom s ha mégsem?
kitalájuk, mit hazudjunk magunknak ezután.

Téged szeretünk

álljon meg a világ, mert rólad beszélünk
érezheted, mindketten nagyon szeretünk
te is magad, én is legalább úgy téged
imádsz, mert mint te - épp úgy rajongok érted
tükör elött nézzük: ma milyen szép vagy
kéred, kezem fésűként simitsa hajad
figyelek, kócosan mindig mögéd álljak
ne takarjalak el, ott is csak magad lássad
és amikor majd hazafelé tartunk te válassz,
hogy még törődjünk-e veled, persze ha nem fáraszt
szóljunk arról: okos vagy, minden remek, amit csinálsz
ezt más nem bírná el, ez igen, ez már… az angyalát!
szeretünk mindketten téged, hisz ez jó neked
csak csettints és hallgatok, vagy értedmegyek
vilávégét járjuk, nehogy mardosson a magány
ott is közel leszek, legyen ki meghallja,
ha éppen magadról szólnál

Meglátogatott a Jóisten.

Álmodtam egy furcsát tegnap,
vagy tán mégis megesett?
Csukd be szemed, legyen tiéd,
játszd el azt, hogy elhiszed.
Kopogtak kettőt vagy hármat
- éjjel ez ritka eset -
kinyitottam az ajtót,
ott állt valaki, és... csak hebegett.
„ Ki vagy? valami utazó?”-
kaptam magamra ruhám.
Zavartan nyúlt a kezemért:
„ Megnézni jöttelek, te öreglány!
Köntösöm sokszor láttad, a csillagost,
fehér szakállam is ismerős talán,
a Jóisten vagyok, s egy régi dalt
Presser is játszott rólam a zongorán.”
„ Akkor én már nem is élek?
Fogod kezem, - mondd elviszel?
Pakoljak az útra valamit?
Vagy már nálad ebédelek?
Most repülünk oda hozzá?
Ő kérte, hogy értem gyere?
Hiányzom már ugye neki?
Biztos búsongós ott az élete…
Nem ismer majd rám szerintem!
Eltelt annyira sok év is már!
Néha úgy járok itt a földön… /de ez: ssssss!
mint aki csak a fal mellett jár/
Menjek veled, mit gondolsz?
Hisz siratnak majd itt sokan…
/És ha te hoznád vissza őt?/
Csak egy évre, tízre, százra…!
Megteszed, … ha látni akarsz boldogan!
Tudom, tudom nem lehet,
mennék, de maradnom kell még,
de ha te itt bekopogsz majd,
könnyebbek lesznek az esték.
Mégis valamit odaadok.
Vidd el, rég nem kell már nekem,
nem kincs, nem is egy tárgy,
a markodba teszem az életem.”
A Jóisten még visszafordult,
az ajtóban a lábával topogott
„ Viszlát, megnéztelek öreglány!
Bevégeztetett ez a dolog.
Eljövök majd nyáron még,
mikor szeretésből kevés vár,
de a markomból visszaadom,
mert az életed nem nekem jár.
Ha egyedül vagy csak csettints,
és kopogok az ajtódon,
elhozom az új híreket,
róla csak szépeket hallok.
Neki meg elmesélem majd,
hogy könnyes sokszor a szemed
de úgy tudsz nevetni is
mint egy öreg kisgyerek.
Hogy elbújsz egy ruhába,
kutatni kell a valód
kevés a barát körötted
ki tudja a bajt és a jót.
Hosszú az út, arra felfelé,
kedvesek kint várnak rám,
elindulok, kérek egy mosolyt,
és ölelést, az lesz az utipalást.

Visszajövök és hármat kopogok!
Nevetsz, mert megint bután topogok,
de én kezedet fogom majd és csókolom.
Élj boldogan angyalom,
az Isteni őrangyalom
az én vigaszom, könnyes vigaszom!”

************************************************

A végén csak féltucat marad /Kérj kölcsön Csehtamástól egy g-mollt /

A végén csak fél tucat marad
az asztal körül már csak hatan
kezükben ott az a bizonyos kotta
gitár, feketekenyér, - na és persze!- vodka.
Száz tucatból maradt a végére féltucat
már csak ők játszanak ott igazi hangokat
mikről más közhelyesen… persze én is oly sután…
vallottunk hitet, világmegváltót, szerelmet… ostobán.
Az asztal felett hat mosoly majd egymáshoz tapad
lányok töltik meg vodkával a poharakat
múzsák, ihletők, fényesek, főszereplők a dalban
magányukban hatan vannak, csak hatan maradnak
hatan a jövőbe helyettünk cipekednek
kezeket fogva és karolva settenkednek
hat kiválasztott három férfi és három lány
verstől részegek, és szivben lobban az a láng.

{Mit én még vakon se tapogattam
se versben, se… se…, se egy dalban
az utcán lehajtott fejjel, vagyok csak századik
ki mást mond, vállveregetve hazudik
ti hatan ott az asztal körül
lehet emlékem, minek egy is örül?
nem, nem, hisz csak a századik vagyok
dobozba zárt szabadság, nekem ez jutott.}

De ti hatan három fiú és három lány
sétáltok majd egy úton kéz a kézben, no lám!
Nem kell már vodka, se asztal mit körül ülve…
érzitek ki kerülhet oda… a közelbe.
Aki majd leváltja az egyiket
az első körben egy verssel ő fizet
aztán kapja a többi titkotok
rég nem is kell vodka, a hangulat adott.
Már csak ők játszanak ott igazi hangokat
száz tucatból maradt a végére féltucat
az asztal körül már csak hatan
már csak ők játszanak ott igazi hangokat

*************************************************

Beteg lett a barátom - N-nak

Nem jön levél, rövid az üzenet
Fáradt a szó is, csak úgy lehever
olvasom a barátom újra beteg …
a barátom beteg


Elindul vagy száll is már a képzelet …
stoppal vagy vonattal menjen talán?
Útszélén vár és egyszer csak felnéz
- Na lám, mily szerencse! -
éppen egy feléd úszó felhőt talál!

Jó lenne ott lenni, csacsogni
olvasni vagy hallgatni mesét
üldögélni az ágyad mellett
- amíg nem mondod persze: -
ennyi elég, köszönöm, elég!


Elképzelem a szobád
fényeket és hangokat
míg kavarom a teád
zene szól, megsimogat

Kipakolom a bőröndöm
nem hoztam mást, csak emléket
mi szívemben rég itt zörög
és egy száz éves fényképet

Hallgassunk zenét csendben?
Vagy épp egy történetre vágysz?
Elüldögélek, rendben
nézelődöm,... szóval ez a szobád…

Lemossam majd az ablakot?
Tudod a fény akkor ki-be jár!
Függönyre kössek egy szalagot?
Ránézel, és mindig itt találj!

Elüldögélek, rendben…
virágot se öntözök
nehéz ebben a csendben
- mert tudod nem jó…-
valami belém költözött

De mindegy, nem is félek
nincs miért, míg itt az üzenet
nevetek magamon eleget
elüldögélek, rendben
ahogy kérted…
és csak figyelek, figyelek

Aggódom, hogy jól legyél
mint két hete, úgy igazán
mikor írtad először
én vagyok a legjobb barát!

Üldögélek, rendben
főzök egy mézes teát
Magamnak itthon persze
S míg iszom gondolok rád,
csak rád

*************************************************

Lázcsillapító

Na jól van, nyugodj meg, hisz már elmúlt
orkán volt hatalmas, mindent feldúlt
lelkedet, szívedet, és mindened
hidd el, érzem mennyire fájt neked

Na jól van, indulunk, nyugodj meg már
itt az ernyőm, gyere, bújj csak ide alá
karold a karod az enyémbe
ketten maradtunk most már, én és te

Vagy fogd a kezem, ha úgy biztosabb
játsszuk el öregesen, komótosan,
hogy szeljük az utcákat cél nélkül együtt
a kirakatüvegben meg egymást keressük

Fussunk előre mindenkit lehagyva?
Körúton kerengve, vagy csak úgy bolyongva?
Vagy nézzük a vizet, ahogy köveken csobban?
A kezem szorítsd kérlek, mint rég, vagy még jobban!

Most akkor te mondd hogy jól van, nyugodjak meg már
hogy vihar volt, és nekünk senki és semmi nem árt
Parton is járhatunk vagy a hegyekben magasan
bámulnak, látod, nem hiszik, hogy ilyen csoda van!

pedig ilyen van, nekünk van,
orkánnal, viharral, de van
most már örökké van.

*************************************************

Itthon maradtam...

Olyanok vagytok, mint egy csokor ibolya,
mit a kertben tegnap délután szedtem le
összebújtok és csacsogtok a tegnapról
cinkosan, egymással jóízűn nevetve

Tudhatnék mindenről, hiszen én is ott voltam
láttam a sütiket hatalmas halomban
képzeletben ott szálltam én is keringve
mert Jeep a sörődből ittam, bocs és köszike!

Jó ez a vidámság, harsog a szeretet!
de van aki alszik még, írok hát csendeset...
suttogom: itthonról is jó veletek
de igazi lesz, mikor én is ott nevetek
sütizek keveset, sörözök épp eleget
veletek majd, ti kedvesek, írók és versesek!

************************************************

Volt egyszer egy május elseje!- avagy élőkép voltam

1971-et írtunk.
” Éljen május elseje” gyakoroltuk az üdvözlést már januárban a tornatermi próbákon. Gyakoroltunk, hogy igazi legyen, hogy jól szóljon, hogy erőt sugározzon! Igen, mert mi, a `2. e` voltunk a kiválasztottak! Kiválasztottak, akik a vidám ifjúsági tornagyakorlatot végrehajthatják a munkásosztály nemzetközi ünnepén az országnak és a világnak a nyilvánossága előtt!


Az „ izgalmas" próbák közepette néhány hét múlva meg is érkeztek az egyen méretű melegítők - szép sárgában - és a piros zászlócskák. Piroska néni - a testnevelő tanár - kivette kezünkből a favonalzókat, amiket addig segédeszközként használtunk zászlócskák híján, és arcán ünnepi mosolyra igazodtak a ráncok a nejlonok átadásának pillanatában.
” Léányok, léányok! /Mindenkit léhányok?!/ Mint arról már az igazgató elvtárnő tájékoztatott benneteket, a Hősök terén az idén nemcsak a zászlólengetésben járunk élen, hanem..., hanem..., igen, igen, jól érzitek: az idén mi leszünk az élőkép is, vagyis, vagyis a felirat! Értve vagyok?! A felirat! Iskolánk megkapta az Á, az M és az S betűket az „ Éljen május elseje!”` képből. Most kiosztás következik! A tartalék is figyel, lehet, hogy dolga lesz! És még valami! Édes fijjam tudd: szembe fogsz állni a kamerával, a Filmhíradó veszi az élőképet, az emelvényen a pártvezetők, úgyhogy a megszokottól eltérő, most normális viselkedést kérek! Vedd kitüntetésnek! Még a tartalék is! Mindenki látszódik, úgyhogy anyákat, apákat, nagyanyákat a TV elé ültetni! No akkor kezdjük:
És figyel és számol és újra és figyel és zene és készül és három és indul...!”
És mi gyakoroltunk, gyakoroltunk, gyakoroltunk. Kimaradt rendre a szekrényugrás, a felemáskorlát gyakorlat, a gyűrűzés, és a kötélre is csak akkor másztunk fel, ha szórakoztunk, nem pedig az osztályzatért. Viszont a lengetésekért, az M, az Á és az S betűért minden hónapban megkaptuk központi utasításra az ötös érdemjegyet.

Aztán a próbák április közepétől már kikerültek a tényleges helyszínre, a Hősök terére. A feldíszített tribünön /április negyedikei maradék dekoráció/ kék-piros mackóruhás főtestnevelő tanár üvöltött egy mikrofonba. Olykor sípjába fújt, máskor 3-4 főtestnevelő kollágával tanácskozott a fentről elétáruló összképről, illetve annak borzalmairól. Aztán lassan javulni kezdett a helyzet, és a 100.000. négyzetméteres területen a tájékozódásunkat segítő pontokra egyre rövidebb keresgélések után találtunk rá, ezenkivül már majdnem mindenki röpke tétovázás után meg is találta a bal kezét. Jelentős előrelépésnek könyvelték el azt is odafentről, amikor már csak azok rohantak előre a hátsó sorokból a gongra - mint karámból kitörő vadak-, akiknek ez dolga volt. A párommal, Anikóval - mint az M betű két talpa - büszkén hallgattuk: Hát az em már majdnem jó, csak a közepe nem lóg be eléggé még mindig! /No persze, a Csányis, meg a Hegyvári már megint!/
A 112. próba után Piroska néni főkollégái szinte visítottak a gyönyörtől:` „ JÓÓÓÓ! Már csak egy hiba van, egy picinyke hiba! Egy pont hiányzik egy kicsinyke pont! Valakit kérünk az elseje jéjére a tartalékok közül! Piroska van tartalékod?”
Mindezt persze olyan hangerővel kérdezték a mikrofonba üvöltve, hogy a Városliget kacsái is megborzongtak és az Oktogonnál sétálók is felkapták aggódva a fejüket. Piroska néninek volt tartaléka. Neki, és a mi osztályunknak mindig volt. Például a Vejcuska. Így hát ő is bekerült a nagy csapatba! Ő lesz a jén a pont! Kapott sárga melegítőt, átmenetileg favonalzót /nejlon piros zászló is lesz, de igényelni kell a központból!/ és lendületet is kapott a további próbákhoz.
Az utolsó főpróbán már szinte egész Budapest forgalma megbénult miattunk, mármint az élőkép miatt. Lezárták a főútvonalakat, mellékútvonalakat és erről már hajnalban rádió és a televízió tudósította a pestiket. Nem szerettek minket.
Ekkor már 201/Vejcuskával együtt/ egyenmosolyú fiatal várt a nagy pillanatra és elkezdődött az utolsó megmérettetés, ahol esetleg még tévedni is lehetett.

És figyel és számol és újra és figyel és zene és készül és három és indul...!
1. térre berohanás, /véletlen, de annál durvább ütközés vadidegen mosolygókkal, de nem verekszel, otthagyod, rohansz!/. 2. nejlon zászló elő, 3. saját pont megkeresése a 100.000 négyzetméteren. 4. lengetés balra nyolcat, 5. jobbra hetet, 6. balra kilencet, 7. magad előtt jobbra kezdve ötöt /még véletlenül se legyen ritmikus!/, 8. majd hátrafelé futás - pontodtól eltávolodás! /`Aki elesik, azt agyontapossák, de mindenki magára vessen, ha nem gyakorolta eleget! Egyébként is ebcsont beforr, a fiatalság meg bolondság!` - idézet Piroska nénitől./ 9. Ugra-bugra előre egymástól egyenlő távolságban.10. magasba a kezeket, 11. No most úgy leng a zászló, mintha orkán fújná. Neked is fijjam! Nem tekeredik ott balról a 125.-nek sem! Leng! 12. Rohanás a betűs helyedre! Nem kérdezősködöl, hogy ki kicsoda, nem ismerkedsz, rohansz, mint az üres taxi! Ott megáll! Figyel! Nem mozog! Viszont nagyon mosolyog! Kamerába nem bámul, mint borjú az új kapura, hanem pártvezetőt néz és mosolyog! A kongatásra a vége előrerohan egészen a tribünig és lenget, mint az őrült! Nem liheg, nem ájul el! Lenget! Lenget! Lenget! Magában számol 32.-ig és lenget! Lenge, leng.., len..., le..., l...!

Másnap reggel sárga melegítőben kellett elindulnunk otthonról. Így a város bármely pontján tudták kik vagyunk, mire készülünk. Mondták, hogy milyen kis aranyosak vagyunk így külön-külön is, hát még majd együtt! „ Az élőkép? Igaz?! Hmm? Milyen helyesek vagytok!” A város egyébként tele volt emberrel, hisz mindenki a saját felvonulási csoportjához igyekezett, ezért aztán kétszer annyian tettek ránk megjegyzéseket, mintha normál eset lett volna. A nejlon zászlócskákat próbáltuk a gatyánkba elrejteni, de ettől még kínosabb érzésünk támadt. Szóval már a lengetés előtt demonstráltuk: mi vagyunk a május elsejei előjáték.

A találkozóhelyre a Boros bőgve érkezett. Előző nap ugyanis elhagyta, vagy ellopták/ezt kizártnak ítéltük/ a sárg.., a sárga..., a sárga melegítőjét! Igen azt, amire úgy kellett volna vigyáznia, mint a szeme világára, ha nem különben! A bőgés azért is volt, mert a saját tartalékja /bizonyos Kisskati/ meg elutazott a nagyanyjához és ki tudja mi okból, de elvitte a sárga… melegítőt is magával. Kétségbeejtő volt a helyzet, hiszen Boros volt az S betű közepe! Most meg ott állt bordó melegítőben sárga helyett! A görbület sárga alul-felül, ő meg...! Az, hogy megbukik tornából az egy dolog, azt ő már leszarja, de hát micsoda égés?! Különben is összejött a Hajdúval, az meg a Tv előtt fog ülni és nézi, nézi, ki az a bordó az S közepén és az nem lesz más, mint az ő Borosa és akkor vége mindennek! A pánik a tetőfokára hágott--volna! De! természetesen ott termett a főtestnevelőelvtársnő, akinél volt, no mi volt? Mi? Természetesen egy pót SÁRGA melegítő! No nem az igazi, amolyan selejtes, de mégiscsak sárga! A felsője úgy 6-7 számmal kisebb, mint kéne, az alsója meg 5 számmal nagyobb a férfi átlagnál. Nagy dolog! A Boros majd tartja az egyik kezével, óvatosan persze!

Amikor a neves televíziós köszöntötte a felvonulás résztvevőit, no meg a tanulóifjúságot, az adrenalin szintünk a tribünt verdeste az izgalomtól. Aztán felhangzott a több tízezerszer hallott, az ünnepi alkalomra írt „ Ifjúság, ifjúság, boldog ifjúság!” kezdetű induló. Elérkezett a mi időnk! Egyenmosoly beállítás, gyors pillantás Piroska nénire és aztán magunkból kivetkőzve, mint üvöltő állatok rohantunk be a térre. Középen két fiú ütközött /a kamera jól vehette/, mindketten a földre kerültek, kisebb tömegverekedés alakult ki, de az egyenmosoly még akkor is ott ült az arcukon!
Rohanás, lihegés visszafojtva, zászló, kitart, vár, kitart, most lehet integetni! Igen onnan is az M betű lábáról / a mi kis Robertánk, de szép!/! Vége! Újabb induló, s mi levonolunk a térről.
” Mindenki issza azt a Bambit! Zászlót leadod, melegítőt otthon kimosod, mert nem büdösen adod vissza! Már, és most készülsz jövőre! Mert szóltak: április négy is mi leszünk! A következő betűkre nincs szükség: M, J, U. Ezek értelem szerint átalakulnak!”`És az agyak átporgramozása beindult I-vé, G-vé, stb.

Egy hét múlva moziba mentünk. A nagy film előtt a Filmhíradó. Na ná, hogy a május elsejei felvonulás a fő téma! Először a moszkvai ünnepély, majd a budapesti felvonulás. Néhány kocka közelről - tényleg minden betűs élőkép látszott -, majd magasból képek. Mi van?! De kínos! Pontosan látni ugyanis, hogy a Boros igencsak fogja a gatyáját, hogy le ne essen. Mindenki integet, de ő nem. Szóval nemcsak a Hajdú előtt égett, hanem szinte az egész mozi röhögött. A legnagyobb stikli azonban csak ezután jött: igen jól kivehető volt, hogy a Lénárd egyáltalán nem találta meg a helyét. Már mindenki megállt és figyelt és magában számolt és ő meg, mint a hülye rohangált és kérdezgetett körbe-körbe, ki melyik betű, és hogy hol van az éljen a május, vagy az elseje felirat, és ki tudja, hol van az a kurva Á, mert abban ő a vessző! Aztán látni, hogy a lengetésre ő is a helyére talált.
Ő a következő évben már tartaléknak se volt jó. A Boros meg önszántából elhagyta az iskolát - nem az élőkép, hanem egy újabb pasi miatt.

Még három április negyedikét és május elsejét lengettem végig. Hol tartalékként, hol pontként a felkiáltójelben, hol egy I száraként.
Ma már nincs április négy, de van május elseje. Majális vattacukorral, dodzsemmel, ringlispillel, hánytató rakétával.
Éljen! május elseje emléke…

************************************************

London 2005.07.07


Füst, korom, szirénahang,
kong a mobilvonal,
nincs szökőkút, se zene…
ugye él az a vak-szeretetkoldus fiú?
ki intett nekem: gyere, gyere!
Temethettek volna ma engem is, hisz
˝Londonban történt…˝ – írtam még egy hete…
a vijjogó mentőautó sikít minden tv-csatornán,
ahogy a London bridge-n száguld a halál szele…
szerelemváros, ismerős arcok és házak,
a félvér bobbym egy vérző babát ölel,
mintha ezer éve lenne, de asztalon a térkép…
bekarikázva Russel Square…
… mára a világ legfeketébb közepe…

*************************************************

A mi napunk 2.

A vonatod végre ideért..., lassított... megállt!
Vigyorgok, sejtem, te lehetsz, ki ott leszállt,
néztem a szemed, a hajad, hogy milyen is vagy,
bár mondták, hogy úgy ragyogsz majd, mint egy csillag.

Második anyudként bújok... először hozzád,
ezer nick-nevünk volt, - ugyan!- hol van az már!
"Élőben sokkal szebb és fiatalabb vagy ám!"
köszi, ilyet se hallok sűrűn, gyere sokszor, Kisjutkám!

Na és az otthonom? És finomat főztem, mondd?
Tegnap elkészültem már, hogy ma ne legyen gond,
figyelhessek rád, amit az életről csacsogsz,
nem arról, nem, ami a szemedbe néha könnyet hoz.

De jó volt ott a tóparton, pedig kicsit esett,
emlékszel a Tami-fára, s ami velem megesett?
Igen, szép ez a kastély, látod itt dolgozom,
ha fáradt vagyok, ezen a tisztáson álmodozom.

Na és a cukrászda? A sütik, finom málnásak?
Iszunk capuccinót, ezerrel faljuk a kalóriákat,
és rötyögünk, hogy mennyi emlék, és itt milyen jó!
Esik az eső, mit számít! Menjünk tovább, ott az a különös tó!

Vigyorogsz a fényképen, de kedves vagy Jutka!
Mesélsz az apudról, hogy így horgásztál vele néha.
Elmegyünk arra a helyre, tudod, a "bizonyoshoz",
ssssss, ne szólj senkinek, el ne áruld azt a titkot!

És az erdő? A kicsi házunk, emlékszel rá?
Nyáron ott leszek, nincs net, senki se talál.
De te már tudod az utat, jössz egyenesen,
befordulsz balra, a kapuban már ott leselkedek.

Nézzük az órát, hm, most ennyi volt csak, ennyi járt.
Befut a vonat, fenébe, késhetett volna már!
Na jó, semmi baj, menj csak, otthon nagyon várnak,
a fiúk, ők hárman is, hadd örüljenek a Kicsijutkának!

**********************************************

Aztán ránk ült a csend… - Naplórészlet Anyák napján

Igen, persze, minden nap anya vagyok,… anyának érzem magam… Vannak mégis pillanatok, amikor méginkább. Örömteli is meg fájdalmas is, amik megragadnak és újra meg újra felütik fejüket, hogy vesződjek velük, vagy örüljek nekik. Irnom kellene erről? Kinek is? Minek is? Mármint a fájdalmasabbikról?. És megint apuhoz vezetnek a szálak, hogy ő nem látott engem már anyaként. Se az áldott állapotban, se, se, se.

Anyu lettem, a gyerekeim születése definiálta számomra is persze ezt a fogalmat. Zsuzsika születése… Gyönyörűséges órák, együtt…! Aztán amikor megszülettek az ikrek. Hatalmas boldogság, anyu anyu sokszoros anyu vagyok! Biztos elrepülök boldogságomban, ha nem szögez le a fáradtság és a fájdalom. Boldog voltam, végre, végre!

Aztán ránkült a csend. Két napig. Gábort nem hozták ki a kórterembe a szoptatási időkben. Valami magyarázat, hogy talán a súlya miatt, kérdezzek orvost, de az éppen nincs bent, stb, stb. Pici Gergővel csak néztünk egymásra, hol a tesó? Mi lehet a baj? Aztán összeszedtem magam, legyőzve ájulási rohamot, minden fizikai fájdalmat, és elindultam felé, valahova a folyosó legvégére, ahol sejtettem kicsikémet. Az iszonyú fertőtlenitő szaga csapott meg, amikor a borzalmas meleg koraszülött osztály ajtaját kinyitottam. ˝Anyuka! Maga hogy kerül ide?! Magának ezt még nem szabad! Anyuka!˝ sipitozott egy nővérke. Persze hiába, én mentem, vagyis akkor nem igy mondtam volna, vánszorogtam, előre. A kis inkubátor éppen szemben volt velem, rajta a neve, belőle ezer cső, villogó lámpák. ˝Csak megnézem, még alig láttam, és már megyek is˝ védekeztem a kitessékelés ellen. Még azt is mondtam ˝Magának is van biztos, remélem ő egészséges˝. Talán ez a mondat hatott. Leülhettem mellé egy hokedlira és néztem, néztem azokat a végtelen apró lábacskákat, kezeket. Aztán minden nap mentem, a nővérek, orvosok megenyhültek, látták nem hisztériázom, csak ülök és nézem. Hittem abban, hogy kicsikém érzi ott van mellette az, aki neki a világ legfontosabbja és akinek ő is az. Néztem, ahogyan kis fecskendőből fröcsög a tej a szájába, remélve, hogy a gyomráig elér. Elér és megmarad. Megmarad, hogy erősödjön. Egy hét múlva hosszas könyörgés és óriási előkészületek után a karomba vehettem. Kikötötték a csöveket, leállt minden gép. Már tudtuk, hogy szívfejlődési rendellenessége van, hogy kell tartanom, mire kell vigyáznom. ˝Doktornő, szeretném megszoptatni, mert félek később már nem lehet, nem fogja tudni hogyan kell.˝ Kértem, vagyis hát könyörögtem. Előtte órákig próbáltam ezt a mondatot, hogy éppen megfelelően hangozzék. És igen, megtörténhetett a csoda! Megkaptuk az engedélyt az etetésre! Nagyon nehezen kezdett neki kisbogárkám, nem értette mit is kell csinálnia. Aztán egyre jobban belejött, kis szája sarkán már túl is csordult néhány csepp tej. Egymásranéztünk. Határozottan láttam a szemében a kérdést ˝Anyu, ugye jól csinálom?˝

Hát persze, sikerülni fog, nekünk minden sikerülni fog! Nem szoktam imádkozni, de akkor megfogant bennem egy ima, amit már százmilliószor végigmondtam, hisz kilenc műtétjén vagyunk túl ˝Apu, kérlek, ne vidd még el!˝

És az én Apum segít odafentről, hogy anya lehessek, három gyönyörűség, büszkeség anyuja. Az egyikőjük, Zsuzsi holnap érettségizik. A pénteki ballagáson az igazgató úrtól a 120 diák közül két oklevelet is átvehetett a kiváló tanulásáért. Gergő és Gábor - akik nemcsak tesók, hanem a legjobb barátok is -ugyan az iskolaudvar másik végében, de nagyon büszkén mosolyogták végig a ceremóniát. Hát mi így vagyunk. Még nem túl mindenen, de már kifelé a gondokból, mondom az imám és reménykedem.

Londonban történt, még alig van egy hete…

Volt egy pillanat a nagy úton
egyetlen fura vágygondolat
suttogva mondom el, mert… jajos
és nem szabad - mondják- nekem ezt nem szabad!

Mikor a folyó zúgott ott lent,
- amiről Shakespeare szonettben szólt -
a habok múltamból idéztek,
és a kocsmából harmonika válaszolt.
Egyedül át azon a hídon…
London bridge,… ott susogó a szél
˝Maradj itt! – hívott - csak örökre!˝
és a folyó nyújtotta agyonázott kezét.
Kéz, ami most csak engem akar,
ágya fekete habos, vetett,
lent vak-szeretetkoldus fiú
mond egy nevet – ˝Juliettám!˝ - és rámnevet.
Nem kell álruha és álmosoly,
ölelést kínál önmagamért,
lágyat, mit nem nőként kapnék,
nevemért, múltamért, bárgyú verseimért…
Ott elég lenne aki vagyok,
hisz engem várnak odalent,
úsznánk ketten a nászhabokban,
ha mégsem - akkor újra csak - álmom kergetem.


Lábam persze sehogy se mozdult,
kezemben a turistatérkép,
kapaszkodtam belé piszkosul
˝Az arc kicsim, mindig előrefelé néz!˝
Egy pillanat volt csak ez itt most,
susogós, tán felnőttes mese
Egy hídon, a Big ban tövében
Londonban történt, még alig van egy hete…

*******************************
Gyerekek jöttek, szívem boldog,
újra közös a cseresznyéstál…
de a folyó hullámverését…
a vak-szeretetkoldus fiút…
a fekete habos ágyat…
a Temze ázott kezét…
- ha rámfigyelsz és érzel-
a szemem örökre tükrözi már.