A szerelemhez...

Pillanatok egy presszóban

/a kezed a legszebb/

ha költő lennék, írnék a kezedről, hogy míg
poharad fogtad megállt rajta a pillanat…
és majdnem elindult arcomig, de csak majdnem…,
hisz közelebb, mint az ˝épp elég˝, már nem szabad

palánk mögé szorított érzések, jól tudjuk
mit szabad mozdulnunk, hol is az ˝eddig lehet˝,
csak nézem a poháron, árván az asztalon
és lüktet bennem, miről szólni reszketek

hogy lassan csúszna az enyémhez és úgy kérne
˝gyere, csak éppen egy kicsit, gyere közelebb˝
aztán megsimítaná a hajam és arcom
és mint az enyém, pont olyan lenne melege…

elfogy az idő, intesz és fizetsz, tudom, mennünk is kell már
szól a pincér:
˝ uram, láttam én sok mindent, de ilyet még nem, nahát!
volt két ital, meg a szó, ami itt egész este körbejárt,
néztem, az asztalon keringett, mint ami csak a kimondásra várt.

így hát akkor számlázni szó nélkül csak a két italt lehet,
mert ami történt az bizony nem más, mint egy angyali eset
a szóért, nos azért nem kell, hisz ritka vendég ez itt ma már
a maguké is hangtalan kerengett, higgye el uram, nagy kár, ezért nagy kár.˝


Az utcán fázik mindenki, hülye hideg most ez a tavasz
nézem az arcokat, találgatom ki az, kit angyal látogat
kezed mélyen a zsebedben és egy halk sziával elköszönsz
majd máskor, egy presszóban hang nélkül elmondom:
a szerelem ma belém költözött.

********************************************

Ma már vetkezel

szemmel kövezel

holnap te következel

Te-hiány

Néha…
Ki kellene bírni még jobban a napokat
mikor semmi hír felőled és csak tapogat

valami napsugár… és játszik a hajammal
de kit érdekel? hogy cicázik a harmattal
a fény mikor a te-hiány topog idebent
a szivemben… még zörög mit néz egy idegen
szempár hogy menjek felé… nekem ez nem való
hogy itt rád várok ez nem lesz soha megálló
neked nem én… csak amolyan átszálló vagyok
kitől lesz néhány jó perc… rég megbeszélt dolog:
én nem… ki kellene bírni amennyit mérsz rám
mert a városodban is összebújnak a fák
mint itt ezen az utcán melyen botladozom
sántán felbukom… egy te-hiányos nappalon

ma nincs hír felőled a szorongás fojtogat
tanulom kibírni még jobban a napokat
Néha…

******************

Csak türelem, nemsokára meghal a szerelem…

Örülök nagyon, hogy jól vagy már kedvesem!
A rajzolt virágod? Még mindig öntözöm, így indul a reggelem.
Persze hogy hiányzol, nem is mondhatok mást, ez a jó szó!
És bevallom, az autóból skubizom még, kinyitott-e az a presszó!

Ott áll-e a pincér, aki úgy bámult minket, na, tudod…!
Csak valami vizet ittunk, nem is azt a rumot,
ami ha lett volna, mondjuk kétszer fél deci,
a remegést - az én szívbélimet - is elviszi…
Az emléked? Itt van még, stócban az asztalon,
a levelek tömege, és a cédéd hallgatom…
Minden rendben lesz, pár hét, én is jól leszek,
de még itt vagy bennem, velem nézel, az utcán jársz velem.
Hogy mi a baj? Sajna volt, ami megzavart,… az egy-két találkozás…
de ne aggódj, prímán gyógyul minden már talán, ezután,
gyógyszer a csend, hisz tudod, valami történt bennem rég,
és a közös parancsunk így szólt: ne tovább, ez éppen elég!
Vagyis az enyém, te jól tudtad mindig, nem hozzám tartozol,
csak bennem szakadt fel, amitől magam marcangolom…
Elmondom még neked, de ne tudja senki más,
a tengerparton is elképzeltem, hogy arra jársz…
Meg a repülőn is volt egy fura pillanat,
mintha néznél egy felhőről, micsoda hangulat…!
Volt az is egy reggel, mikor hazaindultunk
egyedül a parton, magamban veled bolyongtunk!
Rajzoltam a neved a homokba, hogy megtaláld,
tudtam sose lesz ilyen, csak egy vicc volt, nahát…
Ilyenek történtek, nem is különösek persze,
barna sört is ittam, az egészségedre…
Szóval sok az emlék, hosszú volt ez az év,
ismét ősz lett, esik a könnyem, mint a levél
a fáról, mondhatnám, azt is hogy hull, pereg…
de így tán mint egy izgi nőcske olyan leszek.
A felesleges mind sorban mögém álljon,
fontos vagyok - elképzeltem, ezen a nyáron.
Hideg van, ahogy rég, veszem újra a kabátom
Köszönöm, hogy hagytad álmodhassam angyali-álmom.



Na akkor a sálad szorosra kösd, és a kesztyűt se feledd!
Tudod a kezed a legszebb, bár lehet mégiscsak a szemed?
Furcsa tél jön, már csicseregnek azok a szürke verebek!
Én meg a sarokban, míg esték jönnek, és mennek reggelek.
Majd arra várok, hogy nélküled újra magam legyek…
Ha meg eljössz mégis, fénytelenül keressen szemem
és egy presszóban zavar nélkül vallhassam neked:
képzeld egy reggel történt,
köszönés nélkül csak úgy
sitty-sutty
elillant innen a szerelem.
lesz ilyen, de most még az utcán is jársz velem.
Légy türelemes kedvesem velem,
nemsokára meghal a szerelem…

******************************************

Átmeneti szerelem 76 márciusán……

Kilencszázhetvenhatban történt, még jól emlékszem rá…
zajos éjszakák, mikor nem jutott már csak egy pohár
persze kettőnknek egy… szerelmeseknél jó is ez,
benne rumos cola,… veled imádtam az ízeket.

Egy padlástéri albérlet, ez volt minden vagyonunk,
persze csak akkor lehet miénk, ha összetartozunk…
vagyis én te hozzád… akarod, kérsz és máris megyek!
Kék-zöld színben minden, a sarokban régi lemezek.
Van egy dal, emlékszel? á, nem… már a kérdés is hülye,
persze hogy nem, amikor a történetünk is gügye.
Hogy volt egy gyűrű a jobb kezeden, függönykarika,
nem én adtam neked, hanem előttem, a Janina.
És mindig vártam, egyszer a kedvemért majd leveszed.
Válasz: "sétáljunk, erről nem beszélünk, megértheted!"
Persze, én csak olyan átmeneti-átutazó vagyok,
mikor jön ő vagy más, megyek, már nem hozzád tartozom.
Akkor elbújok persze, nem zavarlak egyáltalán,
kitalálom, hogy miért jó nekem egyedül Budán.
Mászkálni a Hegyalján, nézni a sok kirakatot…
nem is volt ott egy se akkor, magamnak is hazudok…
De azért volt néhány hetünk, ami talán rólam szólt,
mikor az eső felzavart és szereltünk egy magnót!
Hogy halljuk a Cseh Tamást, az el gé té itt robogjon!
Mentem közel, a gyertyaláng a szemedben táncoljon!
A hegyen a torony világít, magában a "vill-vill",
reggeli illatok, borzongás, bújj hozzám egy kicsit!
Mi ketten egy ágyon, nem is… csak valami matracon,
tanítod a szerelmet, hittem csak nekem adhatod.
Öleltél, reméltem most nemcsak átmeneti vagyok,
csókoltam kezed,… de gyűrűd koccant a fogamhoz…
És akkor pakoltam és mondtam, nekem ebből elég!
Nem kell a kék-zöld, a vill-vill, a rumos cola, elég!
Itt van, nemsokára be is kopogtat már az új lány!
Egy ilyen pasi nem bőg értem, ez csak ócska színház!
Két lépéssel előttem vagy, én mindig lemaradok,
csak átmeneti, tudom a nem várt vagyok!
Egy ilyen pasi nem bőg értem, mondtam: ócska színház!
Eltelik két hónap - nagy ügy! - idegenként nézel rám!
Megyek, ne bőgj, pakolok, ne bánd, hisz semmit sem hagyok,
jön az új lány Ági, üres legyen a nászmatracod!
Öleld mintha engem sose!… tudom, persze, úgy fogod!
csak magam vigasztalom, hisz mondtad: átutazó vagyok…

És mentem és nagyon fújt az a kora reggeli szél.
Villamosmegálló,… vártam, hátha még utolér.
De nem jött, véget ért rég az a férfi sírás rívás.

Ez volt akkor egy szerelem, hetvenhat márciusán.

*************************************************

Ma vidám verset írok

Ma vidám verset írok, mosolygósat, kedveset,
színeset, mitől majd ölelni akarsz engemet!

Üveggyöngyökben peregnek hozzád a szavak,
gurulnak, felfűzöd és végre láthatom mosolyodat.
Ami úgy elbűvölt ott, azon a bizonyos helyen,
ha rágondolok, könnyes lesz még most is a szemem.

Vagy kéz a kézben járulnak eléd a mondatok,
megállnak előtted, bámulsz, miket tudhatok!
Vicceset, hogy nem bírod abbahagyni a nevetést,
ámulva nézem, boldog vagy, ez nem lehet tévedés.

Játsszuk azt, engem csak veled együtt lehet szeretni,
és átölelhetsz, nem is kell búvóhelyet keresni.
Esőben az ernyő alatt szorosan is mehetünk,
piszkosul zuhoghat, de mi csak nevetünk, csak nevetünk.

Aztán álljunk meg a virágbolt előtt, csak úgy!
Topogok bután, hisz az alkalom már elmúlt,
de te belépsz és hozol egy csokor sárga tulipánt,
emlékszel, loptunk egy szálat – képzeletben - ott Budán.

Végül kössünk ki egy jó kis sarki kávéházban,
nézem a szemed, benne tegnap is magam találtam.
Semmi sírás-rívás, ez nem egy végső búcsúzás,
idd meg a narancsleved, aztán hazaindulás!

Ma vidám verset írtam? Mosolygósat? Kedveset?
Színes volt? Remélem ölelni akartál, kedvesem.

*********************************************

Indulunk

Jó reggelt napsugár!
Vagy hogy szólítsalak?
Hívjalak csak úgy ahogy
kedveset szoktak?

Kész a teád gyere,
itt az uzsonnacsomag,
pakoltam bele kalácsot,
mazsolásat jó sokat.
Édes virágom jó reggelt!
De jó, hogy ébredünk
olvasol és én olvaslak
micsoda reggelünk…
volt néhány…
sajnos olyan nagyon nehéz…
Feledjük el, rég volt,
itt egy mondat, gyere, a tiéd, vegyél…
Üres a fürdő mehetsz is!
Illatos légy csillagvirág,
tudod azzal a finommal
hogy bújni akarjak hozzád!
Fésüld a hajad borzosra
utólag én simíthassalak!
Nyakkendőd is igazítsam?
jaj már megint az a vacak!
Jól van na, édesem tudod…!
inkább a sálad bízzad rám,
körbetekerem, kesztyű a kezedre,
nehogy nekem fázz az utcán!

Jó reggelt kis szivem,
induljunk lassan el.
Én ezt a lakást zárom,
a másik messzit pedig te.
Mikor érkezem itt találsz
tudod, hogy megvagyok,
te is valahol messze,
messze, ahol az otthonod.

***********************************************

Ha majd eljössz, megérkezel

Ha majd eljössz
hogyan álljak eléd?
Emelt tekintettel
mint sohase még?

Hallgassam el a bajt?
Kiparancsolt legyen a fájdalom?
Higgyem az ölelésemben
némán is megtalálhatod?
Ha majd eljössz,
hogyan álljak eléd?
Féljem-e azt, majd
ő is benned-veled együtt lép?
Cipeled őt is hozzám magaddal?
Áldást kérve-remélve szavaiddal?
   
Ha majd eljössz,
hogyan állsz elém?
Maradt-e, van e a szemedben fény
felém, felém, felém?
Ha majd eljössz
látod-e mennyire fáj?
Hallgassam a róla-meséid
rajongó szólamát?

Ha majd eljössz
mindegy hogyan érkezel
hozhatod szivedben őt is
a fontos. ideérkezel
Ha majd eljössz
mindegy hogyan érkezel
ha majd eljössz, megérkezel
nekem
tőled
bármi
megfelel
ha
egyszer
végre
eljössz
percekre
de



hozzámérkezel.

**************************************************

Egymásbakapaszkodók

Lassan kelt fel a Nap. Az óceánon ködfüggöny ül.

A parton két ember áll, kezük összekapaszkodva, mintha összetartaná őket a jelen,… pedig csak a múlt pillérei az erősek.

Hangok nélkül, beszédes szemmel, másfele érző figyelemmel, egymás mellett, egymás nélkül, a szemük már rég nem egy irányba néz.

Ezerszer megélt az érzés, mégis újjá dagad benne, mintha először élné. Ismerős, pedig csak remény.

Ma is, mint napok óta, minden percben újra- újra zúg benne a kérdés: visszajön még? visszajön még? tombolnak a kétségek, szorongató félelemek, leszel-e még? leszel-e még?
Hiányok lüktetnek, hullámokat megtörnek: vagy-e még nekem, vagy-e még?

Pedig kezek összekapaszkodva… múlt pillérein áll a jelen.

Nem inog, csak belül mozog, mert gyökerei mélyek, sajoghat a lélek, csak a képzelet robog, az érzés magában bolyong.

Kezük összekapaszkodva…. a múlt pillérei erősek.

Csak topog a töprengés ott a parton, helyben jár a félelem, nem indul se hang, se ének őfelé, magától talán sohasem.

Lába keményen a homokba fúródik. A kezét kulcsoló kezek visszatartó szorítását érzi, de a régi érzés nincs sehol. Büszkén áll, teste beton kemény. Csak ő tudja az üvegszilánkok kegyetlenül metszik szét belül jelenét. Arca mozdulatlanul tűri a fájdalmat, még mosolyát is hozzárakja,… mert remél.

Álmodott s képzeli valóságnak, hogy valami önmagából kiszakad. Visszatarthatatlan sodrással bír majd és bátorságba lesz csomagolva. Erővel majd útra kel, hangtalanul kapaszkodik egy hullámtaréjba át a túlsó partra, pont odáig az ő lábai elé.

****************************************************************


A ködfüggöny másik oldalán is lassan kelt fel a Nap. Az Óceánpartján egy ember áll. Kezei egymásba kapaszkodva.
A remény a jelene, a múlt pillérein bizonytalanul egyensúlyozik.
Szemében kérdések: visszajön még, onnan visszajön még? Bolond hite tartja ott mozdulatlanságában. És öreg fejében pörög az imamalom: értem jön még, értem jön még, értem, értem, értem jön még, értem jön még, értem… jön… még…


***********************************************

Minden megoldás érdekel!

Átmeneteti kabátomat elcserélném biciklire!
Vadonatúj perzsa macskám régi cetlire!
Csokor sárga tulipánt egy zöld hokedlire!
Fénymásoló készülékem egy kiflire!

Régen átbömbölt filmemet, mondd átveszed?
Tengerparton gyűjtött kagylóim, de ugye nem eszed?
És fénykép, amiről őt kivágtam már jó régen?
Üvegelefánt? ormány nélkül, na? kéred szépen?

Soha meg sem írt leveleim, mondd akarod?
És a nevedet, amit csak az autómban suttogok?
Szerelmem? Lelakatolt dobozban, na kéred-e?
A semmim, a csendem? mondd, adjam-e?
Adok bármit bármiért, vagy akár ingyen is viheted,
tőled jön, szülessen bármi is, elfogadom örökre.


Megjegyzés: csak maradhassak meg sokáig neked…

************************************************

Új? Évi? Köszöntő?

Valami jókedvűt kellene írni az új évről 
...csak ne hiányoznál ma is annyira... 
már lassan beszűkíti agyamat és létem a tér
és nem jut erő egy karnyújtásnyira
se-
hol vagy? És miért késel? jelen nincs csak minden múlt idő
hülyeség, hogy nincs se jövő, se legújabb esztendő
hó helyett a fák ködbe burkolóznak
meg lehullott levelek csókolóznak
már-
ványadt testű nő lopva eteti a madarakat
a madár vagyok,...a nélküled béna öntudatlan

ki kellene bírni még jobban a napokat
...semmi hír felőled és a nihil fojtogat

***********************

Versek a falvédőre  --- esetleg emlékkönyvbe...

összenéztek elpirultok
tekintetben kivirultok
kézen fogva átkarolva
Holdra nézve fel csillagra
Napra néha múltra vissza
körbe körbe táncra hívva
lüktetéstől elvakulva
ölelkezve felnőttcsókban
olvadva a jégangyalban

*********************

milyen szépek vagytok: ő és te
elképzelem milyen az este
ha vágyatok egymás felé száll
tudod mit?
meggyújtok egy cigarettát

bújkáltok ketten gyönyörűen
{velem is volt ilyen... rég ilyen!}
milyen szépek vagytok te és ő
tombol a vágy hisz férfi és nő
mégis új szerelemre akadt 
álmodják újra az álmokat

***************

Nélküled igy élek

Már csak azt az egy ablakot 
kellene bezárni                      
kint hagyni szelet és napot    
holnapot nem várni                
nem várni telefoncsörgést 
nem bámulni múltra
zárt ajtók mögött sötétben 
rámköszönsz-e újra 

már csak azt az egy ablakot...
és vágyaim ki/bezárom
résnyin osonhat be a fény
mi éppen csak pislákol
mint reménylángja szemedben
kezedben félő remegés
mint félbehagyott mondatod
nálam maradt halvány kétség

soraid közt megbúvik

a cseppnyi remény

nélküled igy élek

már fénytelen a fény

 **************

Na jól van, nincs semmi baj
csak egy kicsit máshol jársz
nincs semmi baj
csak egy kicsit bánom már
hogy nem volt egy jó szavam
hogy elszaladt a pillanat
hogy nem volt egy biztatás
hagytam hogy máshol járj
na jól van, nincs semmi baj
nincs semmi más, talán
csak nem szeretsz, nem szeretsz te már.

Férfijáték

Jegyet váltottam rád kedvesem
messziről nézem és furcsállom,
hogy valaha
nálam volt foglalt helyed

****************************

tegnap még a széllel is
ölelést üzentél nekem.
Napcsillag, ÓceánHold
hajnalpírban szeretkezett.
Ma másnak beszélsz sokat,
hozzásimogatod magad,
hergeled és visszhangzol,
vágyad éget a túlpartról.

tanulom elviselni
ma senkid, már múltad vagyok,
mint mozifilmet nézem
különös férfijátékod

******************************

Jegyet váltottam rád kedvesem
messziről nézem és furcsállom,
hogy valaha
nálam volt foglalt helyed

Eszter-lánca… az utolsó belehalás története

˝Nem én…, én nem…, a másik…, de hozzá rajtam keresztül vezet az út.˝


˝12 évesen még nagyon naív voltam. Akkor történt az első nagyobb becsapás, amire emlékszem. Tetszett nekem a Simon Péter, nagyon. Persze én barom beszéltem erről ennek-annak. Nem volt nehéz dolguk a barátnőknek vagy kiknek, hogy eljusson hozzá a teljesen titkos hír. Hogy én a Simonba? Hát ez kész röhejnek számított, amin mindenki fetrengett, mindeki beszélt róla, mindenki tudta, kivéve én. Simon és barátai a szünetekben eljátszották, hogy húúúúú de jó nő vagyok, bókokkal halmoztak el, sőt szerelmes levelet írt nekem maga egyenesen a Péter! Az egyikben randevúra is hívott a Pasaréti térre. Volt az osztályukban egy nagyon csúnya fiú, a Hollós. Neki beadták azt a dumát, hogy én, a rondaság szeretne vele találkozni ekkor és ekkor a Pasaréti téren. Én elmentem a megbeszélt randira, vártam a Simont. Ő ugyan nem volt ott, de jött a Hollós és kérdezte, hogy mit akarok tőle? Amikor ezt nagy zavarunkban megpróbáltuk tisztázni, a sarkon kifordult vagy tiz biciklista, fetrengve a röhögéstől Simonnal az élen. ˝Két szerelmes pár, mindig együtt jár! Vagy mást vártál te béka?!˝ Nagyon szégyenkeztem, és nagyon hülyének, sutának, ostobának láttam magam. Körbe-körbe karikáztak és gúnyosan röhögtek, nagyon gúnyosan. Aznap éjjel nem aludtam persze, napokig vörös volt a szemem a bőgéstől. Persze ment a zrikálás hónapokig a suliban. Aztán a Simon egyszer odajött hozzám, hogy beszélni akar velem tanítás után. A torkomban dobogott a szivem az izgalomtól, reméltem hátha megvallja nekem, hogy… mégis. Persze a barátnőmről kérdezett, sokat. Járni akar vele, segítsek már neki, beszéljem már rá, én biztos rendes vagyok. Hát persze, persze, hogy szóltam neki, hogy a Simon… Jártak. Néha elmentem én is velük, mert hívtak. Hogy a lány anyjának ne legyen gyanús. A Simon megfogta a kezét, láttam. Nem én…, én nem…, a másik…, de hozzá rajtam keresztül vezetett az út. Sámli voltam, hogy felérjen hozzá. Mégis reménykedtem, hátha egyszer, persze soha, rám nem került sor.

Balázzsal egy filmfesztiválon találkoztunk. Közös munka, sok beszélgetés, séták, személyes élmények. Vonzódtunk egymáshoz, kerestük egymás közelségét, amikor csak lehetett. Szerelmesek lettünk, éreztem ő is, bár csak a szemében volt erről jel. Aztán elment, elhagyott, magányra vágyott. Hónapok múlva jött egy ismerős lány, Éva, hogy ragyogva elmesélje: összejöttek! Az előzményeket nem tudta, sőt azt sem, hogy én még mindg benne vagyok ebben az érzelmi állapotban. Feljöttek együtt hozzám, beszélgettünk. Évával felálltunk, hogy kimenjünk a konyhába, kávét főzni. Balázs a fotelből utánunk szólt, és csak annyit mondott: de szép vagy ma! Az ajtóból egyszerre fordultunk vissza és egyszerre válaszoltunk: Köszi! Aztán mint kő a kútban, úgy kongott a döbbenet bennem: ez már nem nekem szólt! Nagyon szégyeltem magam. Nem én…, én nem…, a másik…, de hozzá rajtam keresztül vezet az út.

Sanyi már az első percben megmondta: nem én… nem engem keres, csak átmeneti lehetek, amig be nem lép egy ajtón az a szőke, magas, gyönyörűséges, okos, akire ő egész életében… Csak átmeneti lehetek, mig rá nem talál. Egy évem volt, egy évem lehetett nála, mert Ági jött… belépett egy ajtón és mind a hárman tudtuk: nem én…, én nem…, a másik…, de hozzá rajtam keresztül vezet az út.

Karcsival különösen kezdődött minden. Teljesen baráti alapon, csak beszélgessünk. Lányokról is, persze, irodalomról, apuról, meg arról a kedvesről, aki neki nagyon nagyon…, s aki a barátnőm. És ő mennyire nagyon nagyon, lehet, hogy én is, de ő mégiscsak mennyire nagyon! Igen, ő nagyon. Hogy kicsit segítsek rá, hogy ők ketten? Vagy ha valami utat mondanék, ami hozzá elvezet, megköszönné. Mert én olyan kedves vagyok, meg annyira jó barát is. Aztán úgy hozta a sors, hogy kiléptem, sok oka volt, de egyedül is akartam maradni. Fáradt voltam sámlinak, hídnak, elegem lett ebből a nagyonaranyos és nagyonmegértő szerepből. Karcsi nehezen viselte a hiányom, hisztériázott, elvesztett ugyanis egy kapaszkodót. Amikor kipihentem magam kicsit, visszatértem hozzá. Nagyon hálás volt. Mindenféle kedvességgel elárasztott: levelek, versek, telefon, ajándék, csupa csupa szeretet jel. Szerelmes lettem, ezek hiányoztak akkor az életemből. Volt egy rövid idő, amíg visszhangoztunk egymás felé, éreztük a másikat, legalábbis én barom azt hittem. Aztán Karcsi felvilágosított tévedésemről és elnézést kért, ha esetleg félreérthető jeleket adott volna… Aztán azt hiszem el kezdett talán unni engem, a rajongásom, az adakozásom, nem tudom, vagy zavarta a közelségem, ki tudja? Hónapokig nem találkoztunk, de éreztem nem más az ok: nincs rá igénye, nem kiváncsi rám, el is felejtett, jól van ez így, ahogy van. Én viszont beleragadtam ebbe a szerelembe, visszaolvasgattam a leveleit, a küldeményeket, a dalokat, mindent visszaidézgettem. Le kellett szakadnom róla, éreztem, és mindezt egyedül kellett végig csinálni. Ő már nem volt, hogy segítsen, csak sajnált messziről. Vergődtem. Persze mivel ő jó ember, néha irt még, néha beszéltünk, sajnálta, hogy fájdalmat okozott. Igazából egészen máshol járt lélekben, szívben, gondolatban.

Aztán nemrégen jött egy levél, a lényege kb ez… képzeljem, hogy az interneten rálelt egy novellájának főhősnőjére is! De örüljünk, mert hál´ Isten, az esze a helyén van, és tudja hogy az az idő már nagyon régen volt! Különben is aranyos a felesége és családja is, meg neki is van férje és gyermekei. Bár töpreng magán és csak éppen azt nem érti, miért is bújt ki majdnem a bőréből örömében, amikor a nyomára bukkant, és miért örül olyan nagyon, amikor levél érkezik tőle…
Úgy örül most, ahogy én örültem neki, bármilyen hírnek, ami róla szólt. És ezt tudomására is hoztam mindig. Örültem én is minden levelének annak idején. De akkor mi van most? Mit tegyek? Minek örüljek? Talán elvárja, hogy boldoggá tegyen engem is ez a különös újra találkozás? Örüljek, hogy az ő életében egy szerelem lesz kialakulóban? És az ezzel kapcsolatos gondjait majd velem beszéli meg? Nemtelennek tekint? És mit jelent az, hogy tapintat? Tekintettel lenni a másikra? Empátia? Vannak ilyen fogalmak, vagy megőrültem és én találok ki ilyen butyuta kifejezéseket? Én még nem vagyok ezen túl! De hisz tudja!
Ez az utolsó belehalásom, tudom, már töb nem lesz, szerencsére. Szóval nekem így alakult: nem én…, én nem…, a másik…, de hozzá rajtam keresztül vezet az út. Azt hiszem örök vesztes voltam egész életemben, átmeneti állapotok szereplője. Biztos oka vagyok, taktikusabbnak kellett volna lennem, számítóbbnak, játszmázóbbnak, meg persze érdekesebbnek. Mondják ha szeretek valakit, örülök a mástól megkapott örömének, meg elengedem, hisz szeretem. Igen, ez minden kapcsolatra érvényes lehet, kivéve a szerelemre. A szerelem lényege veszne el, ha ezek mind igazak lennének rá.

Megtanultam, megtanítottak, visszejelzték: a szeretet, figyelem önmagában tőlem nem volt elég. Nem jó érzés, tudomásul veszem, mást nem tehetek. Mindenki talált nálam jobbat! Felcserélhetőségi állapot, az átmeneti helyzetekben használhatósága remek! Arra jó!
Voltak azért persze viszonzott szerelemek is, de a legnagyobbak kipukkadtak mint a léggömb. Így…
Ma éjjel sem aludtam persze, mint annak idején sem. Most napokig vörös lesz a szemem a bőgéstől. Valami allergia! - majd ezt mondom, szerintem ez jó szöveg lesz, legalábbis mindenki megnyugszik. Akire tartozna az meg úgysem kérdez rá, szóval allergia ez, nem más!
De van hitem azért, nem itt, nem erre a világra. Itt én erre lehet alkalmatlan vagyok. Mint egy lányregényben hiszem, hogy lesz egy másik ország, ahol válaszott leszek, én leszek a kiválasztott! Lesz ilyen, ha nem is itt, de lesz ilyen! Ha meg nem, hát…

akkor így jártam kis szivem,

elmaradt a boldogság,

kimaradt a szerelem!

Egy kis időre neki rendelte az Isten?

˝… Tudja, van az úgy, hogy jobban kell figyelni a tartásra. Mert már a tartáson is meglátszik a dolog… Másképp görbül a gerinc is, amikor… hát mit mondjak erről? Na, szóval, amikor… boldog vagyok. Figyelni kell, mert ezt nem láthatja más, senki se. Titok, súlya van, itt legbelül nyom, lehet agyon is. Ez az én titkom, lehet az egyetlenem. Magánügy, biztos érthető, másnak is van ilyenje. Még a nevetéssel is vigyáznom kell, mert amikor benne vagyok, vagyis, na, nehéz kimondani, hogy boldog, lehetséges, akkor egy kicsit harsányabb is vagyok. Gondolom így van, mert furcsán néztek rám a munkahelyem is a múltkor.

Főleg a fiatalok. Biztos nevetséges voltam… Az lehettem, nevetséges. Ja,… nevetséges… Kinevettek a hátam mögött, ő nekik ez furcsa. Szerintem így lehetett… Pont azután volt, hogy beszéltem vele, összefutottunk és igy történt. Akkor éreztem, hogy valami réges régi, de azért ismerős érzés… megszállt. Pont a gyomrom közepébe hasitott, meg a torkomba rakott egy gombócot. Beszéltem vele, hát így történt…, mert megszólított. Mondhatnám hogy hetek óta vártam erre a pillanatra, hogy egyszercsak szembejön és szól hozzám. Mondhatnám, hogy hetek óta, de nem lenne igaz, mert már hónapok óta vártam… igen, pontosan erre a pillanatra. Hát ja… És amikor ott volt, szép volt minden. Még talán én is, ami elég nehéz már ebben a korban. Ráncok, meg egyéb izék mellett, nehéz szépnek mutatkozni. Gombóc volt a torkomban, meg a szemem is elsiklott mindig amikor rámnézett… Szóval, furcsa is volt az egész. Például ez a tekintet dolog, jaj hát az furcsa. Látja, most is mosolygok? Pedig vigyáznom kéne. Nem kellene rá gondolnom. Mert meglátszik. Szóval, nagyon szerettem volna a szemébe… hát hogy mondjam, na, mondom, ahogy érzem, szóval a szemébe úgy… elmerülni. Hát igy mondom. De annyira féltem hogy kiderül, hogy rólam kiderül valami neki, hogy inkább csak össze-vissza kapkodtam a tekintetem. Persze, mert nem szeretném, ha megtudná. Ezt senki sem tudhatja meg. Vigyáznom kell. Mindig szégyenkezem is, de nem tehetek róla. Ez a lényeges, nem tehetek én erről. A tartásomra, a szememre, meg a jókedvemre kell vigyázni, mert meglátszik, hogy boldogságot ad nekem, hogy ott van a közelemben. Mint a madarat, kalitkába kellene zárnom ezeket az érzés féléket. Nekem ilyet nem szabad, én ezt az eszemmel pontosan tudom, nem vagyok egy nagyon művelt, de ezt még én is tudom. Csak félek meglátszik az arcomon. Nem csinálok én ezzel a különös emberrel semmit, valamiért azt gondolom, nekem rendelte az Isten. Nem örökre tudom én, de egy kis időre. Szükségem lenne rá és nagyon sokat imádkozom, hogy ő is ezt érezze irántam. Félnék, ha történne bármi, azt hiszem belehalnék. Nem ezt kérem, nem őt kérem magamnak, csak azt hogy érezzen meg engem magának. Hát ha butaságot mondtam, akkor azt mondtam, de mégis igy érzem. Érzés,… ebben én nem vagyok okos. Vigyáznom kell, mert nekem nem szabad, azt mondogatom magamban: nekem ez már nem jár! Késő is van, meg a gyerekek, meg a férjem… szeret, nemcsak mondja, ezt lehet látni. Boldogok vagyunk! Legalábbis mások szerint. De én nem rágondolok, nem. Nekem a szivem, eszem máshol jár. Néha arra is vágyok, hogy jó lenne meghalni. Gyorsan, még most. Még most mig nem történik semmi. Mert ha történne hát azért, ha meg nem, hát amazért szakadna meg a szivem. Hallottam erről, bánatában megszakadt a szive. Ismeri ezt a mondást mindenki, de volt már eset is rá, hogy megtörtént. És nem magamért meghalni most gyorsan, hanem, hogy ne lássák a többiek a boldogságomat, meg azt, hogy ami nekem jó, az nekik ne fájjon. De ez a meghalás is butaság, meg önzőség lenne, tudom én. Nehéz szeretni csak azt tudom, vagy talán nem is kéne. Ha igy születne az ember,… ilyen… érzések nélkül. Attól meg megbolondulnék. De azért azt mondom, nem baj, jó mégis nekem, mert nem hittem, hogy velem ez még megtörténhet. Nem örökre szeretném, csak egy kis időre. Megadatott, vagy megadta nekem az Isten. Lehet megbékélek vele, vagy magammal. Lehet. Néha boldog vagyok. Vannak ilyen boldogságpillanatok. Mert valamiért azt gondolom, nekem rendelte az Isten. Nem örökre, tudom én, csak egy kis időre. …˝

Magamban veled

Amikor magam vagyok
mindig veled vagyok
és ilyenkor
csendesen bújunk össze
… így magamban mi ketten.

Amikor magam vagyok
mindig veled vagyok
akkor is
ha szerelemtakarónk melegét
… éjjel másra teritjük szét.

Amikor magam vagyok
mindig veled vagyok
… lepedőmön-párnádon
nem osztozunk éjjel

nászágyunk lélekfészek.

Amikor magam vagyok
mindig veled vagyok
reggeli álmom
kavicsként gurul elém
… zsebemben mélyen bújtatom el
így indulunk a nagy útra ma is
te meg én.

Amikor magam vagyok
mindig veled vagyok
higgyem már el magamnak én!
örökbe megkaptalak végre
-ha nem is vagy-
ez már elszakithatatlan kötelék.

Magamhoz térek

rajongásom portörlő
- glóriád fényesítse

szerelmem füvescigi
-álmaid megreptesse

hiányom télikabát
- magányod melegítse

de már a kezem is fázik
- törődnöm kell magammal
megfagyok nélküled/veled

szívem szakad meg érted - gyászoló barátomnak

kezemben vigasz virág, csokorba hozom neked
de ha akarod, elédrakom azt a hegyet

ligetet, napot, holdat, csillagot, vagy a csendet
cseppjéig iszom a folyót, fenyítem a tengert
hátamra zsákként veszem bánatod, csak megpihenj
holnap már mosolyogj, a Mindent is elviszem
az időt visszafordítom, ujjammal csettintek!
nézd! fényt varázsolok, lábujjra állva keringek!

szívem szakad meg érted… gyász… nagyon fáj
kezemben csokor virág, neked hozom…
örökké már

Hazugságok

Csillogó szemmel próbálom elmondani
eljutottam a végére
Álmok se gyötörnek sohase hajnalig
képzelt arcodra ébredve
Nem nézek arra se, merre jár vonatod
… ahogy sínre ül a magány
Érdekes, szemem könny sose borította
másért volt minden halovány
Nem írtam még egyetlen dalt sem neked
ez a pár sor magamnak szól
Ha találkozunk - én is elhagyom lelkem
elviszem a semmim – hazugságból

Messzire küldött erdei álmodozós…

Amikor a hajnali sugár csókkal szárította
a félénken ringó fűszálon a harmatot
amikor a tücskök szerelmet ciripelve
szemérmetlen nászot jártak a mohásfa oldalon
amikor a párnafelhő követve társát
annak derekára kúszott nesztelen
amikor az aggastyán szemében és ráncai közt megbújó
érzésről tudtam… szerelem…
el mertem hinni… nem bűn ha érzem
egyszer majd leszel nekem

Még ha el nem is érhető
idővel nem mérhető
csak képzeletben kerengő
álomból felébresztő…
de egyszer majd lehetsz nekem.

Addig is remélem pörgő
gyöngyszemmé lesz az idő
és majd holnap vágyaimban - bátran-
hozzádcsomózom magam
s míg el nem érkezel
fétve vigyázok rád hidd el…
csendes nyugalommal
nyugalmas csenddel
szelíden várom
hátha… megszeretnél

 Tavasszal is...téged várunk

kinyújtózott már a hóvirág
avar mögül ibolya kacsint
gyerekfelhő csúszkál az égen
a kert tánc-ruhája karmazsin

egy méhecskeraj zümmögve megáll
aranyeső sárga párnán ébred
nevedet csipogja a kis rigó
csőrében egy ággal erre téved

almafák és orgonák
köntösüket rejtegetik
de ha egyszer érkezel....
jöttöd pompában ünneplik!

Kapu-dal

nyitva hagyom a kaput
ha mégis jönnél
- bár a huzat ki-bejár -
kopognod ne kelljen
matass csak a csendben
majd úgy teszek
mintha nem tudnám

nem nézel és nem nézlek
de hallom ahogy lélegzel

csukva tartom majd
szorosan a szemem
újra merj jönni
és sokáig maradj
szavakkal sóhajjal nem zavarlak
nézd a kapum nyitva!

ma álmomban így vártalak


 

"Az nem lehet, hogy örökké fájjon, az nem lehet, hogy csak majd velem múljon el. Az nem lehet. Az nem. Lehet.

Ma azt mondom: Csak ennyi volt ebben a kapcsolatban. Holnap viszont azt kérdezem: Ennyi belefért ebbe a kapcsolatba?

Jó lenne már, ha holnap lenne."

 Rossz helyre bújtam el…

Engem itt talált meg a szerelem…
téged pedig ott

ostobán bújhatunk előle
akkor is
mégis
nekünk ez még/már…
kijutott.
kilométereket botorkálva
ide
és odaátra
gördülnek még
szemérmes ködruhába
a szavak…
talán ezek már
sóhajok
a csendben csitítom magam
rossz ez a kínzó nyugalom…
akármikoris, de itt leszel
magamban topogva mormolom…
itt leszel
legalább órányit
álmomban gondolom…
este-reggel játszom egy képpel,
félem-remélem látni akarod
szerelemfáradtan valakik ketten…
… az egyik te a másik én vagyok
nézd rajta a szemem… ragyog-ragyog
nem is kérded miért, hisz te tudod
ott én nem ide és te nem oda,
hanem veled majd együtt amoda
tartozom, tartozol

/hát így szerettelek én
képzeletben összebújva
valamikor
réges
régen
így

nagyon

nagyon/

 Az ősszel is téged várlak

Pulóverem alatt lakik az ősz