A  Titicaca tó az inkák szent tava, amelyhez indián mesék és mondák tömkelege kötődik. A szájhagyomány szerint a környékén már akkor is laktak emberek, amikor a Hold még nem ragyogott az égen. Aztán egyszer csak megjelent a Hold, ám leesett, pontosan erre a helyre zuhant, hatalmas lyukat vájt és az megtelt vízzel – így keletkezett a tó. Az égen pedig hosszú idő múlva megjelent a most is látható Hold.

Területének mintegy felét az Andok hegyvidéke és a közéjük zárt völgyek és fennsíkok foglalják el.

A Taquile szigetre motoros hajón juthatunk el miután Uros úszószigetét elhagyjuk.

A szigeten az  indiánok faluját több, mint 500 lépcsőfok megtétele után érjük el. A falunak 2800 lakosa van, akik a kecsuán nyelvet beszélik. Főtere, hivatali épülete, szállást adó házai, étkezdéi vannak a szigetnek,  de nincsen rendőrsége. Ezt azért nem tartják szükségesnek, mert semmilyen bűncselekmény, esemény  nem indokolta eddig a megszervezését. A főtérről csodálatos kilátás nyílik a tóra és az Andok csúcsaira, Bolivia partjaira. A szigeten iskola, óvoda működik. A tanítás hétfő délutántól péntek délelöttig tart, ugyanis akkorra érkeznek meg és hajóznak vissza  Punóból, a városból a tanítók. Nagy melegben a kisdiákokat ingyen fagyival kínálják a lakosok.

A szigeten minden évben új polgármestert választanak, kézfeltartással. A polgármester abban az évben minden férfimunkát elvégezhet kivéve egy teendőt nem: nem köthet! A férfiak és a nők legfőbb tevékenysége ugyanis a fizikai munkán kívül - a kötés: pulóvert, sapkát, diszes, szines kabátokat kötnek. A nők a férfiaknak, férfiak a nőknek. Mielőtt megnősülnek két évig élnek együtt választottjukkal a férfi házában. Addig  ki kell derülnie egymáshoz valók-e vagy sem, s ha az együttélés beválik, utána házasodnak csak össze. A házaspárok között válásról soha nem lehet szó, örök életre köttetik minden kapcsolat a szigeten. A peruiak, így a szigeten élők is egyébként mélyen vallásosak, katolikusak.

A legényembert a sapkája szine különbözteti meg a nős férfitól: ő fehér sávot hord a fejfedő közepén. A polgármester díszes sapkában jár, amiből csak egy darab van a szigeten, abban cipekedik, intézkedik, szervezi az életet, vagyis él mint bárki más. Sapkájáról azonban mindenki számára felismerhető. 

A férfiak által kötött holmi minősége a férfiasság egyik mutatója is. A házasság előtt egy sapkát kell készíteniük, amit a választott nőnek meg kell töltenie vízzel. Ha a víz átereszt, kifolyik, az azt jelzi: nem elég  erős a kötés, vagyis a férfi éretlen még a nősülésre és tovább kell gyakorolnia a kötés mesterségét. Ha megtartja a folyadékot a sapka, akkor jöhet az esküvő.

A szigetet ma már gyakran látogatják a turisták, bár Peru turista forgalma nagyon csekély. /A látogatókat visszatartják az éghajlati viszonyok, a betegségek, a kolera elsősorban, valamint a természeti katasztrófák sűrűsége./ A hatalmas kaptató után a fő téren kis kiüldékben sört, colát lehet fogyasztani - coca colát és inka colát, ami egy sárga, édes folyadék. Az italokat és az élelmiszereket a távoli Punó városából szállítják ide az őslakosok, és óriási batyukban a hátukon viszik fel az étkezdékbe, kiüldékbe, vagy otthonaikba. A szigeten is általában három féle ételt kínálnak fel a vendégeknek: halat, csirkét és alpaka, vagy láma húst, illetve a kedvenc nemzeti eledelüket: a tengeri malacot. Ez utóbbit sütve, főve tálalják fel, és a tányéron úgy rendezik el, hogy jól látható legyen a kis állat minden testrésze. Kb. 300 féle burgonyát termelnek Peruban és a legváltozatosabb, rendkívül finom módon készítik el azokat is. A szigeti étkezdékben nagy előkészülettel fogadják a turistákat. Ahogy Urosz szigetén is az uru indiánokról hallottuk, itt is jellemző a sajátos felosztás: a vendéglős a bevételét nem rakja el a saját kasszájába, hanem teljesen természetes módon elosztja a többi étterem tulajdonosa között. A mások bevételéből ő is majd természetszerüen viszontrészesül alkalomadtán.

A sziget kb. 4000 méter magasan fekszik. Itt is, mint a rendkivül magasan fekvő városokban, hegyekben a turisták számára az aklimatizációt segíteni igyekeznek az őslakosok. A fizikai munka az idegenek számára rendkivül nehéz, sokszor az ütemesebb sétánál is már fulladozhatunk. Szinte minden étteremben, városi szállodában a portán ezért oxigén maszkok állnak készenlétben. Az alkalmazkodást azonban leginkább – állítólag - a koka készitmények fogyasztása teszi könnyűvé: a koka levelet sajátos módon kell elszopogatni, majd megrágni, végül a szánkban érzett zsibbadó érzés után kiköpni. De koka levélből készült teák is mindenütt megtalálhatóak, amiknek sajátos bódító hatása van és a fulladásérzetet csökkenti. A peruiak a levelet és a teát napjában háromszor szertartás szerűen elfogyasztják, életükhöz már teljesen természetesen hozzátartozik ez a bódító szer. A tiltására, korlátozására tett kisérletek mind kudarcba fulladtak, így nem is foglalkoznak már ezzel a hatóságok sem. Az országból azonban kivinni, illetve máshova  - akár filteres tea formájában is  - bevinni szigorúan tilos. Ezt kutyák ellenőrzik a reptereken a csomagokat végigszaglászva.